Az idei évben az FIM megváltoztatta a hosszú- és fűpályás versenypályák legkisebb hosszát, melyet 350 méterben határozott meg. Jómagam mindezidáig 6-800 méteres pályákon láttam ilyen viadalokat és elképzelni sem tudtam, hogy a 392 méteres pályán érvényesülhetnek ezek a speedway „szörnyek”.

Persze a szörnyeket pozitív értelemben gondoltam, hiszen szinte ugyanolyanok a versenygépek, mint a hagyományos speedway motorok, azonban némileg módosított kivitelűek. Maguk a blokkok ugyanazok, azonban annak érdekében, hogy minél nagyobb tempót tudjanak diktálni a hosszú egyenesekben a váz hosszabb és a hátsó kerék is nagyobb átmérőjű. A motorokon váltó is van, bár Rzeszówban, gondolom a pálya méretéből adódóan, sok versenyző motorjáról ez hiányzott.

Kylmäkorpi a sportág koronázatlan királya

Számomra a legnagyobb meglepetést az okozta még a verseny előtt, hogy a lengyel szövetség nem jelölt ki versenyzőt, hanem felhívást tett a versenyzők felé, hogy ki szeretne elindulni ezen az eseményen. A hazánkban már többször megfordult tarnówi nevelésű, de a Kolejarz Opole színeiben versenyző, idén 36 évét betöltő Stanisław Burza, barátja unszolására jelentkezett a szövetségnél, amit el is fogadtak és a nemzetközi szövetség is elfogadta, mint szabadkártyás versenyzőt.

A verseny előtt a Stanley becenévre hallgató versenyzővel beszélgettem, aki elmondta, hogy még a verseny előtti napon lévő „kötelező” edzés során ült életében először ilyen motoron, bár a múlt hét szerdán, a cseh Extraligában, pardubicei csapattársa, a háromszoros világbajnok Joonas Kylmäkorpi rengeteg elméleti tanáccsal látta el. Stanley panaszkodott, hogy pénteken, az edzésnapon elég gödrös volt a pálya, amit a verseny előtti edzésre már nagyszerűen felkészítettek és úgy érezte elég jól ment neki, de látszott rajta, hogy a megszokott, állandó mosolya mögött óriási feszültség lapul.

A hazai közönség is inkább, az elmúlt szezonban a PGE Marma Rzeszów színeiben versenyző, Kylmäkorpit emlegette, Burza nevét nem nagyon lehetett tőlük hallani. A versenyen azonban bebizonyította, hogy nagyon ráérzett ennek a műfajnak a szépségére. Már az első futamában is parádés teljesítménnyel az utolsó helyről a harmadikra zárkózott fel (itt öten indulnak egy futamban). Utána pedig egyszerűen megállíthatatlan volt. A második pályára lépésekor nem kisebb neveket utasított maga mögé, mint Joonas Kylmäkorpi és Josef Franc. Ráadásul a „Repülő Finn” minden támadását nagyszerűen ki tudta védeni.

Burza az élen

A következő futamban is Burza győzelemtől volt hangos a stadion, ahol a nézők már el tudták hinni, van mit keresnie ezen a versenyen a hazai versenyzőnek. Ekkor az idei Európa Bajnok, Jannick De Jong skalpját gyűjtötte be, szintén futamgyőzelmet aratva. A következő két futamban még két harmadik helyet szerzett meg, amivel nem kis meglepetésre kvalifikálta magát az elődöntőbe. Ott azonban a rajtját nagyon elrontotta, ami miatt nagyon mérges is volt, így itt csak a negyedik helyet tudta megszerezni, azonban az a tény, hogy élete első hosszúpályás versenyén, ráadásul egy világbajnoki mezőnyben, elődöntőbe tudta magát kvalifikálni, azt igazán csak a hősies jelzővel lehet illetni.

Előzetes tamáskodásomra a legmesszemenőbbekig rácáfoltak a versenyzők, akik iszonyatos tempót diktáltak. A szurkolók szája tátva maradt a gyors futamok alatt, hiszen a hagyományos speedwayhez szokott rzeszówi szemek fergeteges előzéseket és tempót láthattak. Jó néhány versenyző a külső ívet választotta, és olyan tempóval fordultak be, hogy a nézők már takarták a szemüket, bukástól tartva. Ez azonban mindösszesen csak kétszer következett be. Először Joonas Kylmäkorpi senkitől nem zavartatva, nemes egyszerűséggel visszafordult a depó kanyarban, szerencsére nem történt baja, de mint arról már beszámoltunk, a brit Dawid Hove már nem úszta meg ennyivel, ő kéztörést szenvedett bukása során, amit nagyon sajnált a publikum, hiszen a bukásáig remekül versenyzett. Viszont így az utolsó futamában pályára léphetett helyette a cseh versenyzőnő Michaela Krupičkova, aki ugyan nem tudott beleszólni a „nagyok” küzdelmébe, de a közönség állva tapsolta a fiatal lányt.

A döntő videóját Önök is láthatták. Ez a döntő egy kész dráma, de egyben örömünnep is volt. Dráma volt a francia Mathieu Tresarrieu számára, aki a verseny végső győzelmére is esélyes lett volna, de bukott, viszont nagyon sportszerűen kitolta motorját, így zavartalanul folytatódhatott a döntő. Dráma volt a háromszoros világbajnok Joonas Kylmäkorpi számára is, aki ugyan nem rajtolt jól, de a túlegyenes végére már az első helyen találta magát. A „Repülő Finn” elnevezést nem cáfolta meg, hiszen olyan sebességgel ment el versenyzőtársai mellett, hogy elképzelni nem tudtuk, hogy fog tudni majd befordulni. A verseny végére már nagyon kigödrösödött az erős versenygépek által igencsak nagy igénybevételnek kitett pálya, a videókban is látszik, hogy dobálta a versenyzőket rendesen.

Ennek ellenenére Joonas tanítani való stílusban motorozott, amikor bekövetkezett a dráma, az utolsó kanyarban megállt alatta a motorja. Ennek a ténynek Martin Smolinski örülhetett, aki így a dobogó legtetejére tudott felállni, míg annak második fokára a végtelenül boldog Cameron Woodward léphetett fel, a harmadik helyet pedig így, Josef Franc szerezte meg.

A boldog dobogósok

Pepével (Josef Franc) az eredményhirdetés után volt alkalmam beszélgetni, aki borzasztóan elfáradt. Elmondása szerint nagyon kemény és nehéz verseny volt, néha nem kis erőfeszítésébe került, hogy a kigödrösödött pályán, a motorján tudjon maradni. Ennek ellenére természetesen nagyon örült elért eredményének.

Végső soron pozitívan csalódtam a versenyben, hiszen óriási élmény volt látni ezeket az iszonyatosan gyors motorokat, és maga a verseny is nagyon élvezetes és látványos volt. A stadionból szerintem, nem ment el egyetlen szurkoló sem, keserű szájízzel szombaton este.

Köszönjük az ismételt szívélyes fogadtatást a ZKS Stal Rzeszów vezetőségének! Fotók hamarosan!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.