Tavaly május 5-én találkozhattak élőben, Miskolcon a magyar szurkolók 1999. Junior Világbajnokával, Lee Richardssonnal, aki mosolygós lényével azonnal a rajongók szívébe lopta magát.
Nyolc nappal később, éppen ma egy éve, lengyel ligás klubja, a PGE Marma Rzeszów csapata Wrocławba látogatott Extraligás összecsapásra. Ezen a versenyen bukott Rico és olyan komoly belső sérüléseket szerzett, hogy életét már nem tudták megmenteni és a műtőasztalon belehalt sérüléseibe.
Az egész salakmotoros társadalmat megrázta halála, hiszen egy roppant jó versenyzőt, egy igazi úriembert ismerhettünk meg személyében, aki egyben igazi csapatember is volt. Nem utolsó sorban fantasztikus férj és három fiúgyermekének csodálatos és példakép édesapja.
Mindössze 33 évet adott neki a sors, amit nevezhetünk igazságtalannak, kegyetlennek, de a halál mindig ilyen, ha fiatal és életvidám embert kell elvesztenünk, akkor főleg. Egyetlen dolog lehet, ami vigasztalást nyújthat az őt szerető szurkolóknak és az összetört családnak is, hogy abba halt bele, amit olyannyira szeretett, az általunk is annyira kedvelt salakmotorozásba.
Hányszor hallottuk, mikor a szurkolók gúnyos szavakat kiabáltak be neki Lengyelországban, egy-egy rosszabb szereplés után, vagy éppen kifütyülték. De az úriember Rico ekkor is csak mosolygott. Ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy megérdemlik-e ezek a versenyzők, hogy ilyet tegyünk velük? Kockáztatják az életüket magukért, a salakmotorozást öröméért és nem mellesleg a szurkolók szórakoztatásáért.
Megérdemlik a néha kegyetlen bíráló szavakat, sértéseket? Úgy gondolom egyáltalán nem. Gördüljön át a célvonalon akár az utolsó helyen is, akkor is tiszteletet érdemel minden sportoló, aki felül a salakmotorra.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Még mindig rendkívül lesújtó...
R. I. P. Lee!
Only The Good Die Young...