1976 PAZAR VERSENY MISKOLCON!
F.Norby 2013.10.10. 18:05
Sokáig kétséges volt, vajon meg lehet-e egyáltalán tartani az idei salakmotoros páros világbajnokság elődöntőjét Miskolcon. Napokon keresztül esett az eső, alaposan felázott a pálya...
Szerencsére június 6-án csodálatos napsütésben kerülhetett sor az óriási érdeklődéssel várt eseményre.
Mintegy 14 ezren lehettek a Népkertben, amikor megnyitották a rangos versenyt. Már az első futamban ízelítőt kaptak a nézők a salakmotorozás szépségeiből. Az angol páros, Malcolm Simmons és John Louis, tízszeres világbajnok duó fantasztikus módon motorozott, már a rajt után kilőttek, s aztán végig egymás mellett, stílusosan, technikailag tökéletesen végrehajtva minden mozdulatot, nagy fölénnyel nyertek. Később aztán a skótok is adtak ízelítőt valódi képességeikből, mert az angolokon kívül minden párost 5:1 arányban vertek.
A magyarok, derekasan helytálltak a rendkívül erős mezőnyben, Sziráczky István és Szőke János mindent elkövetett, hogy kivívja a továbbjutást jelentő első három hely valamelyikét, de a néhány lóerővel erősebb Weslake motorok ellen nem tudtak mit tenni, így a 4. helyet szerezték meg.
Az 1976. évi világbajnoki elődöntő végeredménye (az első három került a svédországi VB-döntőbe):
1. Anglia (Simmons, Louis) 30 pont, 2. Skócia (McMillan, Hunter) 26 pont, 3. Lengyelország (Janczarz, Rembas) 22 pont, 4. Magyarország (Sziraczky, Szőke) 17 pont.
Doros László
Győztesek és továbbjutók: Rembas, Janczarz (III.) Louis, Simmons (I.) és Hunter McMillan (II.)
Jelenet a skót – magyar viadalról: Elöl McMillan (1), Hunter (2), mögöttük (balról) Sziráczky és Szőke
(SZABÓ ISTVÁN felvételei)
|
Hát, baromi régen volt. Pazar a mi szempontunkból: K:B: mint a Holland-magyar.
Idekeveredett két páros a "szigetről" addig soha nem látott "NASA"-s fejlesztésű, 4-szelepes bringák........kész volt mindenki. A Polákok is csak lestek, mint mindenki aki ott volt. ( min. egy egyenes volt a különbség a befutónál )
Tényleg odatették magokat Szőke és Sziri, de a régi 2-szelepes 35 Lovas blokkok blokkolták az akaratot.
Annyi haszon volt a dologban, hogy lázasan elkezdtek beszerezni motorokat, és a csehek is felébredtek és új fejlesztésekbe kezdtek.
Hihetetlen hogy anno ilyen váratlanul ért mindenkit "Weslék" megjelenése nyugati versenyzők körében.