1991 Álnéven a vikingek között
F.Norby 2013.08.21. 10:47
Toni Kokso és Róbert Nagi a dán bajnokság élmezőnyében!
Gazdag fantáziával megáldott salakszurkolónak kell lennie annak, aki a fenti két név hallatán hazai versenyzőkre gondol, pedig „magyar hangjuk" Kócsó Antal és Nagy Róbert!
A fiúk az idén kemény évet zártak a profik között az északi országban. Kócsó a Szuperliga legjobb húsz versenyzője között van a pontjai alapján. A lista élén H. Nielsen, J. O. Pedersen, H. Gustafsson. Nagy az első osztály versenyzőinek rangsorában a második.
- Minek köszönhetitek ezt a sikert?
N. R.: Hargitai Sándor szervező és kapcsolatteremtő munkájának eredménye, hogy ott lehetünk. A Tisza Speedway Club vezetőjeként juttatott ki minket. Aztán a többi már jött magától.
K. A.: Az idén pedig nem is jött össze rendesen a dolog. Akadályozott a sérülésem és motorjaim sem a legjobbak. Úgy 10-15 lóerő hiányzik belőlük. Legnagyobb gondom, hogy nincs egy speciális műhely, ahol a finomabb dolgokat el lehetne végezni. Kinn a Pedersen motorjai mögött a BMW gyár szakműhelye áll.
N. R.: Miután Dániában sikerült megszoknom a légkört, igyekeztem mindent megtenni az eredmény érdekében. Ennyire tellett. Úgy érzem meg vannak velem elégedve.
- A hazai és a dán bajnokság között mekkora különbség van?
K. A.: Erről órákat tudnék beszélni. Alapvető, hogy mindenki otthon készíti fel a motorját, szerelés közben már a verseny foglalkoztatja. Az egy másfajta élet. Olyan légkörben élve csak jó eredmények születhetnek.
N. R.: Elsősorban a pénz. Mivel ott mindenki önellátó, igyekszik a legtöbbet kihozni magából. A pontpénz is jóval több. Természetesen az emberek is mások, és a versenyzők mentalitása is különbözik. Ott állandóan hajtani kell. Nincs két egyforma pálya. Még ugyanaz a pálya is napról napra változik.
- A jövő évi terved, Anglia?
K. A.: Nem. Ismét Dániában szeretnék motorozni. Remélem a télen sikerül a technikai gondjaimat megoldani, s kilábalok a hullámvölgyből.
N. R.: Úgy érzem megszerettek, és hívnak vissza. Én pedig szívese mennék.
Nagy Róbert
Kócsó Antal
|