Bemutatkozik: Fazekas Dennis
P.Edit 2012.12.18. 10:39
Hazánkban, ebben az évben feltűnt egy igen szimpatikus fiatalember, akit Fazekas Dennisnek hívnak és 80 cm3-es motorján rótta a bemutató köröket több versenyen is.
Az ifjú motoros Édesapját, Fazekas Sándort kértük meg, mesélje el, hogy fia hogyan ismerkedett meg a salakmotorsporttal, hiszen míg a sport Kelet-Magyarországra tendálódik, Ő a Dunántúlon él.
„Dennis 2001. szeptember 24-én született. A motorsporttal 2006-ban ismerkedett meg ebben is a motocrosst választotta. Kezdetben próbálgatta, majd komolyra fordítva edzések lettek belőle.
2008-ban a Nyugat Kupa sorozat 3. helyén végzett 50 cm3-ben.
2009-ben a Magyar Bajnokság dobogójának 3. helyére tudott felállni szintén 50 cm3-ben.
2010-ben váltottunk 65 cm3-re.
Mivel mi a Balatonnál lakunk, közel van a goricani / Horvátország / Speedway Aréna, ahova sokat jártunk versenyeket nézni. Már akkor is mindig mondogatta, hogy egyszer majd ő is szeretne egy ilyen stadionban versenyezni, mert nagyon tetszik neki a salakmotor. Sajnos magyar országon ez a sport keleten divat és csak ott vannak stadionok. Gyula, Debrecen, Miskolc.
Az egyik goricani verseny alkalmával, ahol szintén, mint nézők voltunk ott, hallottuk, hogy a depóban magyarul beszélnek. Kérésünkre a verseny kezdetéig bevittek minket, hogy közelről nézhessük a felkészülést. Ott találkoztunk Szilágyi Sándorral a Gyulai Speedway Klub vezetőjével. Rövid beszélgetés után a motorozásra terelődött a szó és mivel Dennis elmesélte, hogy már régóta motorozik, és nagyon tetszik neki a salakmotor kaptunk egy felajánlást, hogy Gyulán ki próbálhatja. Egy hónap múlva már a gyulai pályán Dennis egy 80 cm3-es salakmotoron ült.
Nem telt el sok idő és 2 db 80 cm3-es salakmotorral gyarapodott a garázsunk, amit szintén Szilágyi Sanyi segítségével tudtunk beszerezni. Azóta már összeállt egy csapat Dennis mellé. Szilágyi Sanyi vezetésével, mint edző-csapat főnök és Tokaji Róbert, mint szerelő és persze én, mint apa, szponzor, sofőr, stb
Mivel a salakmotorban először 12 éves kortól lehet licencet szerezni az idei program a rengeteg edzés és felkészülés. Heti 2 alkalommal megyünk Goricanba edzeni és havi egy alkalommal Gyulára. A nyári szünetben egy hetet edzettünk Gyulán napi két alkalommal. Emellett szereplői vagyunk a magyarországi versenyeken, mint betétprogram, hogy a közönség ismerje meg azt is, hogy 80 cm3-ben is van salakmotor.
Sikeresen meg egyeztünk a Bz Tuning nevü német céggel és lehetőséget kaptunk a cégük és a GM által közösen fejlesztett 250-es motor tesztelésére.
November óta létre lett hozva egy Facebook oldal a csapatnak, ahol minden eseményt közzé teszünk. (facebook.com/pages/Dennis-Fazekas-SpeedwayRacing)
Mivel 80 cm3-ben versenyzési lehetőségek már csak Dániában vannak, ami nagyon messze van, 2013-ban 250 cm3-re váltunk. Szeretnénk részt venni a dél-német és német bajnokságban.”
Természetesen megkérdeztük Dennist is, hogy miért döntött a salakmotor mellett és ki a példaképe, illetve a kedvencei.
Az ő szavaival: „Azért kedvelem a salakmotort, mert nekem ez tetszik a motorsportok közül a legjobban, mivel itt az utolsó méterig kell küzdeni és csak ott dől el a helyezés. Tetszik a stadionok hangulata.
Örülök, hogy egy jó csapat áll mögöttem és mindenben támogat, hogy minél jobb eredményt érjünk el.
Példaképem Greg Hancock, akivel örömömre személyesen is találkoztam.
Kedvenceim: Holder, Crump, Pedersen, és Jurica Pavlic.
Terveim, hogy nagyon jó salakmotoros legyen belőlem és egyszer majd a GP-ben motorozhassak.
Hobbim az Endurózás Apával, és a foci. (Apa nélkül )”
Köszönjük szépen, az olvasóink nevében is, hogy megismerkedhettünk az igazán rokonszenves ifjú versenyzőpalántával és kívánjuk, hogy sok sikert érjen el ebben a gyönyörű sportágban!
|
Dennis !
Gratulálok az eddig elért eredményeidhez, és további sok sikert kívánok.
Remélem Gyulán nemsokára személyesen is találkozunk.
Béla