Hampel: Nem volt probléma a bokámmal
2012.09.06. 09:23, Edit
Tegnap este már beszámoltunk róla, hogy remekül sikerült Jarek Hampel visszatérése a több hónapig tartó kihagyás után, és Dániában 20+1 pontot szerzett az Outrup csapatának.
Nagy kedvvel és várakozással telve indult útnak Dániába tegnap a szimpatikus lengyel versenyző, aki így kommentálta twitterre töltött fotóját:
"Úton a mai dán liga versenyre, relaxálok az autóban a speckó klíma segítségével."
A verseny végi reakciója a következő volt: „Az első verseny remekül sikerült. Hét futam, és nem volt probléma a bokámmal. Most pedig úton Vetlandába, hosszú lesz.”
Jareknek sűrű programja lesz a visszatérése után, hiszen holnap már Malillaban a GP előtti edzés, majd szombaton a verseny, míg kedden a svéd Elitserienben a Vetlanda csapatát próbálja meg hasonló módon segíteni, mint tegnap Dániában, ugyanis az Indianerna Kumla ellen lépnek idegenben pályára a bajnokság elődöntőjében, így a tét nem kisebb Jarek csapata számára, mint a döntőbe jutás.