SWC: Nagy Britannia a döntőben!2014.07.26. 22:04, P.Edit
Zsúfolásig megtelt ma este a Norfolk Arena King’s Lynnben, ahol mindenképpen a hazai csapat egyenes ágon történő döntőbe jutását remélték a brit szurkolók. Vágyuk teljesült, hisz a hazai csapat jutott a döntőbe, az USA és Ausztrália pedig a Reményfutamban folytathatja.
Azt a selejtező után tudhattuk, hogy az olasz válogatott csak statisztaszerepet tölthet be, s ez a mai versenyen be is bizonyosodott, hiszen Nicolas Covattit leszámítva, egyedül Paco Castagna tudott pontot szerezni.
Cameron Woodwardot nyugodtan a verseny legpechesebb versenyzőjének titulálhatjuk, hiszen első futamában motorhiba gátolta a pontszerzésben, második futamában Nicolas Vicentin életveszélyes manővere után éppen hogy motoron tudott maradni, harmadik futamában már nem volt ilyen szerencsés, hiszen a Simon Steadel folytatott csatában alulmaradt, bukott, kizárták. Vicentinnek egyébként volt még egy veszélyes megmozdulása, amikor is a 10. futamban elemelte a motorja és keresztbemotorozott Chris Harris előtt, akinek nem volt más választása, mint elfektetni a motorját. Ebből a futamból kizárták a fiatal olasz versenyzőt.
A Woodward bukása miatt megismételt futamnak is volt egy tragédiája, az ausztrál versenyző kizárásán kívül, mégpedig Nicolas Covatti nagyon nem örülhetett a visszaintésnek, hiszen éppen jokerezett és a bukás pillanatában az első helyen motorozott. Az ismétléskor már nem sikerült neki ez a bravúr és csak a harmadik helyen végzett.
Az USA csapata a 11 futam után megelőzte az ausztrálokat és csak 5 ponttal volt lemaradva a britektől és végig partiban voltak akár az első hely megszerzéséért is. Minden dícséretet megérdemel az amerikai csapat, akik ismét csapatként küzdöttek és bár nem számít, hogy második vagy harmadik helyen jutottak a Race-Offba, ott mindenképpen okozhatnak még meglepetést.
1. Nagy Britannia: 44
Simon Stead 3, 3, 2, 1, 1: 10
Chris Harris 2, 2, 1, 3, 3: 11
Danny King 3, 2, 2, 2, 2: 11
Tai Woffinden 1, 3, 3, 2, 3: 12
2. USA: 37
Ricky Wells 1, 1, 1, 1, 1: 5
Max Ruml 1, 2, 1, N, 0: 4
Greg Hancock 2, 2, 3, 6(J), 3, 3: 19
Gino Manzares 2, 1, 3, 1, 2: 9
3. Ausztrália: 36
Darcy Ward 2, 3, R, 1, d: 6
Jason Doyle 3, 1, 2, 6(J), 3: 15
Cameron Woodward R, 1, F/d, 0, N: 1
Troy Batchelor 3, 3, 2, 2, 2, 2: 14
4. Olaszország: 10
Nicolas Vicentin 0, 0, d, F/d, N: 0
Mattia Carpanese 0, 0, N, 0, 1: 1
Michele Paco Castagna 1, 0, 0, 0, 1, 0: 2
Nicolas Covatti 0, 0, 2(J), 3, 2, F/d: 7
Futamról-futamra:
1. Stead, Ward, Wells, Vicentin
2. Doyle, Harris, Ruml, Carpanese
3. King, Hacock, Castagna, Woodward (R)
4. Bathcelor, Manzares, Woffinden, Covatti
5. Stead, Hancock, Doyle, Covatti
6. Ward, Harris, Manzares, Castagna
7. Bathcelor, King, Wells, Carpanese
8. Woffinden, Ruml, Woodward, Vicentin
9. Manzares, Stead, Covatti (Joker), Woodward (F/d)
10. Hancock, Bathcelor, Harris, Vicentin (d)
11. Covatti, King, Ruml, Ward (R)
12. Woffinden, Doyle, Wells, Castagna
13. Harris, Covatti, Wells, Woodward
14. Hancock(J), Bathcelor, Stead, Castagna
15. Doyle(J), King, Manzares, Vicentin (F/d)
16. Hancock, Woffinden, Ward, Carpanese
17. Woffinden, Bathcelor, Castagna, Ruml
18. Harris, Manzares, Carpanese, Ward (d)
19. Hancock, Bathcelor, Stead, Castagna
20. Doyle, King, Wells, Covatti (F/d)
|