SEC: Nicki Pedersen diadala Güstrowban2014.07.06. 22:24, Sz.Peti
A háromszoros dán világbajnok győzelmével ért véget az egyéni Európa-bajnokság első fordulója Güstrowban. A másik helyet honfitársa az idén bombaformában motorozó Peter Kildemand, míg a harmadikat a lengyel Janusz Kołodziej szerezte meg.
Már a verseny kezdete előtt egy órával megteltek a güstrowi stadion lelátói, hiszen hatalmas érdeklődés fogadta Európa legjobb vaspapucsosait. A szakértők egyértelmű véleménye kudarcot vallott, hiszen legtöbben Martin Vaculik szárnyalását várták az idei szezonban nyújtott teljesítménye alapján, ám ez elmaradt. Az Európa-bajnoki címvédő nem érzett rá a mindössze 297 méteres német oválra így csak 7 pontot gyűjtött s ezzel a 10. helyen végzett. A tavalyi EB bronzérmese Grigory Laguta bokasérülése miatt nem tudott starthoz állni, így Maksim Bogdanov váltotta őt, hiszen a lett versenyző a debreceni Challenge különfutamában Dudek és Lebedevs mögött a harmadik helyen végzett s mivel Lebedevs szabadkártyát kapott a szervezőktől így Bogdanov lett a sorozat első számú tartalékja. A bizalmat, s az ezzel járó lehetőséget mindkét lett versenyző meghálálta, parádés futamokat produkálva szorgosan gyűjötték pontjaikat, de végül egyikük sem került be a reményfutamba. Negatív meglepetés Jurica Pavlic szereplése aki első futamában szalagot érintett, majd következő futamában ugyan második helyen végzett, de utolsó 3 starthoz állásból mindössze 1 pontot szerzett így összesen 4 pontot gyűjtött amivel a tabella legvégén végzett.
Volt keresztbe verés bőven a verseny során melynek köszönhetően volt olyan versenyző aki kimaradt a reményfutamból hiába azonos pontszámmal rendelkezett mint vetélytársai az alapszakas során. Az egész verseny folyamán a két külső starthely név szerint a fehér és a sárga dominált, de véleményem szerint kicsit ferdén csapódott fel a startszalag amely a fehér és sárga starthelyről induló versenyzők előnyére vált. A pálya az elején eléggé egyívű volt csak belül volt motoroható de később láthattunk szép külső íves megmozdulásokat is bőven. Érdekesség volt számomra, hogy a start mennyire "hátul" volt, nem a megszokott helyen az egyenes közepén, hanem a kijövőben helyezkedett el. Sokszor a kockás zászlóval hadonászó startmarshallnak is a fű felé kellett lépnie a versenyzők elől. Két bukást láthattunk a viadalt alatt, először a németek kedvence Martin Smolinski csúszott el, de a futamot azonnal újraindították mind a négy versenyzővel. Érdekes volt az is, hogy a leintett és az újraindított futam között Smolinski egy laptopot csatlakoztatott motorjához és az adatokat szemlélte. A második bukás elszenvedője Adrian Miedzinski volt aki a 19. futamban kívülről próbálta megelőzni ellenfeleit, ám motorjával fogós részre tévedt, ami elemelt neki s a lufipalánknak csapódott. Szerencsére saját lábán távozott a depóba, de így pont nélkül maradt s véget ért számára a verseny.
Az alapszakaszt követően két versenyző: Janusz Kolodziej és Nicki Pedersen 13 valamint 11 ponttal kvalifikálták magukat a döntő futamba. A reményfutambam Emil Sayfutdinov (11), Tomasz Gollob (9), Peter Kildemand (9) és Andreas Jonsson (9) léphetett páyára. A startot követően Gollob jött el a legjobban piros(!) starthelyről akit Sayfutdinov követett, de Kildemand kivezette őt így megszerezte a második helyet, amit meg is tartott és így Gollobbal együtt a döntőbe kerültek. A döntő előtt Kolodziej választhatott először aki kihúzta a nap favorit starthelyét a sárgát, Pedersen a fehéret, Gollob a pirosat míg Kildemand a kéket válaszotta. A döntő startja a dán klasszisnak sikerült a legjobban fehér starthelyről, így a vezetést megszerezve könnyed győzelmet aratott a döntőben. A második helyért öldöklő küzelem zajlott Kildemand és Kolodziej között, amit végül az előbbi szerzett meg lengyel riválisával szemben. Tomasz Gollob hullámzó teljesítményt nyújtott a nap folyamán hiszen első futamát megnyerte majd háromszor harmadik helyen végzett és utolsó futamában ismét győzött így szerzett 9 pontot. A reményfutamot megnyerve kvalifikálta magát a döntőbe, ahol utolsóként ért célba.
Végeredmény:
1. Nicki Pedersen (2,2,3,3,1) 14
2. Peter Kildemand (0,3,3,0,3) 11
3. Janusz Kołodziej (3,3,2,2,3) 14
4. Tomasz Gollob (3,1,1,1,3) 9
5. Emil Sayfutdinov (1,3,2,3,2) 11
6. Andreas Jonsson (1,1,1,3,3) 9
7. Adrian Miedziński (3,2,2,2,F/d) 9
8. Maksim Bogdanov (2,1,3,1,1) 8
9. Andrzej Lebedevs (2,2,2,1,0) 7
10. Martin Vaculik (1,1,1,2,2) 7
11. Kenni Larsen (1,0,0,3,2) 6
12. Martin Smolinski (0,3,0,0,2) 5
13. Jonas Davidsson (3,0,0,2,0) 5
14. Christian Hefenbrock (0,0,3,R,1) 4
15. Patryk Dudek (2,0,1,0,1) 4
16. Jurica Pavlic (T,2,0,1,0) 3
17. K. Huckenbeck (0) 0
|
Tabella:
1. Nicki Pedersen 14
2. Janusz Kołodziej 14
3. Peter Kildemand 11
4. Emil Sayfutdinov 11
5. Tomasz Gollob 9
6. Andreas Jonsson 9
7. Adrian Miedziński 9
8. Maksim Bogdanov 8
9. Andrzej Lebedevs 7
10. Martin Vaculik 7
11. Kenni Larsen 6
12. Martin Smolinski 5
13. Jonas Davidsson 5
14. Christian Hefenbrock 4
15. Patryk Dudek 4
16. Jurica Pavlic 3
|
Futamról futamra:
1. T. Gollob, M. Bogdanov, M. Vaculik, Ch. Hefenbrock
2. J. Kołodziej, P. Dudek, K. Larsen, P. Kildemand
3. J. Davidsson, N. Pedersen, E. Sayfutdinov, M. Smolinski
4. A. Miedziński, A. Lebedevs, A. Jonsson, K. Huckenbeck (J. Pavlic - T)
5. M. Smolinski, A. Miedziński, M. Vaculik, K. Larsen
6. J. Kołodziej, A. Lebedevs, M. Bogdanov, J. Davidsson
7. P. Kildemand, N. Pedersen, A. Jonsson, Ch. Hefenbrock
8. E. Sayfutdinov, J. Pavlic, T. Gollob, P. Dudek
9. N. Pedersen, J. Kołodziej, M. Vaculik, J. Pavlic
10. M. Bogdanov, E. Sayfutdinov, A. Jonsson, K. Larsen
11. Ch. Hefenbrock, A. Lebedevs, P. Dudek, M. Smolinski
12. P. Kildemand, A. Miedziński, T. Gollob, J. Davidsson
13. E. Sajfutdinov, M. Vaculik, A. Lebedevs, P. Kildemand
14. N. Pedersen, A. Miedziński, M. Bogdanov, P. Dudek
15. K. Larsen, J. Davidsson, J. Pavlic, Ch. Hefenbrock (D)
16. A. Jonsson, J. Kołodziej, T. Gollob, M. Smolinski
17. A. Jonsson, M. Vaculik, P. Dudek, J. Davidsson
18. P. Kildemand, M. Smolinski, M. Bogdanov, J. Pavlic
19. J. Kołodziej, E. Sayfutdinov, Ch. Hefenbrock, A. Miedziński (W)
20. T. Gollob, K. Larsen, N. Pedersen, A. Lebedevs
21. Reményfutam: T. Gollob, P. Kildemand, E. Sayfutdinov, A. Jonsson
22. Döntő: N. Pedersen, P. Kildemand, J. Kołodziej, T. Gollob
|