#SEC: Andžejs Lebedevs és Martin Smolinksi is csatlakozhat
2014.06.11. 15:30, Edit
Tegnap beszámoltunk róla, hogy még két hely kiadó a 2014-es Egyéni Európa Bajnokkság négy döntőjére. Mára kiderült a két hiányzó neve is, sokak örömére a lett Andžejs Lebedevs és a német Martin Smolinski kapta a két utolsó szabadkártyát.
Andžejs Lebedevs idén novemberben tölti 20 életévét, a lengyel I. ligában a Lokomotív Daugavpils versenyzője és nagyon kedvelt a magyar szurkolók körében. Ő egy igazi szurkolóbarát versenyző, hiszen láthattuk a debreceni Challenge verseny különfutama után is, hogy ugyan nem sikerült neki a továbbjutás, de a szurkolóknak megköszönte a biztatást és a szokásos, látványos "bemutatójával" búcsúzott a közönségtől.
Martin Smolinski éppen 10 esztendővel idősebb lett versenyzőtársánál és ebben az évben debütál a Grand Prix sorozatban, jelenleg a 9. helyen áll. Smoli idén csak a német Bundesligában szerepel és időpontütközés miatt visszamondta az idei Hosszúpályás Világbajnoki sorozatban történő indulását is. Róla mindenképpen érdemes tudni, hogy nagyon sokat tesz a német salakmotorozás fellendítése és az utánpótlás-nevelés ügyében is.
A versenyzők, a saját maguk által válaszott rajtszámokkal fognak a sorozatban rajthoz állni idén, az alábbiak szerint:
#SEC 2014:
Jonas Davidsson #13
Patryk Dudek #69
Tomasz Gollob #20
Andreas Jonsson #100
Peter Kildemand #25
Janusz Kołodziej #27
Kenni Larsen #313
Andzejs Lebedevs #169
Grigorij Laguta #111
Adrian Miedziński #33
Jurica Pavlic #19
Nicki Pedersen #5
Emil Sayfutdinov #89
Martin Smolinski #84
Martin Vaculik #1