Komoly büntetésre számíthat Miedzinski és Kolodziej!
2014.06.09. 20:30, P.Edit
A mai SEC Challenge versenyen 12-12 ponttal zárt Andrian Miedzinski és Janusz Kolodziej is, így a szabályok értelmében külön-futamban kellett volna eldönteni az első hely sorsát. Ezt a külön-futamot a két versenyző nem vállalta.
A versenyigazgató többszöri felkérése ellenére sem akartak starthelyet választani, mondván, hogy nem akarnak részt venni a külön-futamban. A versenyigazgató többször is felhívta a két versenyző figyelmét arra, hogy a szabályok értelmében kötelező a rajthozállás. A két lengyel motoros ennek ellenére sem volt hajlandó elindulni, így a vezetőbíró az eredményeik alapján döntött a helyezéseikről. Ennek megfelelően, mivel a helyezéseik azonosak voltak, de az egymás elleni küzdelemben Miedzinski volt jobb, így a versenyt Adrian Miedzinski nyerte honfitársa Kolodziej előtt.
A versenyre kilátogató népes szurkolótábor hatalmas füttykoncerttel hálálta meg a két lengyel döntését. Az eredményhirdetés után a a zsűri meghallgatta a két versenyzőt, akik semmilyen elfogadható indokkal nem tudtak szolgálni arra, hogy miért nem álltak rajthoz a külön-futamban.
Mivel az FIM és az FIM-Europe vonatkozó szabályai értelmében: minden, az adott versenyre benevezett versenyző, köteles a saját tudásának megfelelően, a szabályok betartásával versenyezni, így a verseny zsűrije úgy döntött, hogy a versenyzőknek ezt a tettét szigorúan szankcionálni szükséges. Ugyan a zsűrinek is lehetősége lett volna pénzbüntetést kiszabni, azonban ennek mértéke nem érné el a két versenyző tettének súlyát, így a zsűri fegyelmi eljárás előterjesztését javasolja a nemzetközi szövetségnek.