2014.05.23. 21:59, V.Laci
Remek formában voltak ma a dánok és a verseny előtt még minden esélyük megvolt arra, hogy összetettben is átvegyék a vezetést Ausztráliától. Rögtön a viadal elején összecsapott egymással a két nagy rivális és a Nicki Pedersen - Michael Jepsen Jensen kettős könnyedén maga mögé utasította a Darcy Ward-Chris Holder kettőst. A dánoknak annyira jól sikerült a kezdés, hogy az alapszakasz győztesei lettek. A reményfutamban a kenguruk csaptak össze az oroszokkal és egy szenzációs kettős győzelmet mutattak be a tengerentúliak. Ennek köszönhetően a finálét szinte hátra dőlve várhatták, mivel az ott született eredménytől függetlenül már ők lettek a bajnokok. A döntőben ismét egy szenzációs dán kettős győzelmet láthattunk, de ez már csak a vikingek parádés búcsúfutama volt az idei három fordulós sorozattól.
A mai verseny egyik sztárja a lengyelek motorosa Jarek Hampel volt, aki mindösszesen egyetlen pontot hullajtott az est folyamán. Sajnos Jarek társai nem sok vizet zavartak a zárófordulón, emiatt szinte egyedül kellett megoldania mindent. Kellemes, üde színfoltja volt ennek a zárófordulónak az orosz Grigorij Laguta. Aki mint tudjuk arról híres, hogy szuper helyzetfelismerésének köszönhetően nagyon látványosan versenyzik. Grisa ma sem tétlenkedett és neki köszönhetően Eskilstunaban az orosz trió dobogóra állhatott. Nem sikerült a svédeknek a szép búcsú hazai pályán sem, hiszen a vikingek ereje mindösszesen az ötödik helyre volt elegendő.
I Dánia – 36 + 1 hely a döntőben
11. Nicki Pedersen - 20+1 (4,3*,3,2,4,4)
12. Michael Jepsnen Jensen - 16+3 (3*,4,2*,4,0,3*)
20. Mikkel B. Jensen - NS
II Ausztrália – 34 + 2 hely a döntőben
9. Chris Holder - 17+2 (0,4,4,4,3*,2*)
10. Darcy Ward - 17+2 (2,3*,3*,2,4,3)
19. Davey Watt - NS
III Oroszország - 28
3. Grigorij Łaguta - 20+1 (3*,3,4,3,3,4)
4. Renat Gafurov - 4 (4,0,-,0,-,-)
16. Wiktor Kułakov - 4+1 (2,2*,0)
IV Lengyelország - 27
5. Jarosław Hampel - 23 (4,4,4,3,4,4)
6. Maciej Janowski - 2 (T,2,-,-,0,0)
17. Patryk Dudek - 2 (2,0)
V Svédország- 26
7. Andreas Jonsson - 15 (3,2,R,4,4,2)
8. Peter Karlsson - 11+2 (2,0,3,3*,3*,0)
18. Peter Ljung - NS
VI Lettország- 21
13. Andrzej Lebedevs - 11+2 (2*,2,-,2,2*,3)
14. Kjastas Puodżuks - 5+1 (-,-,R,-,3,2*)
21. Maksim Bogdanov - 5 (3,d,2,d)
VII Németország - 17
1. Martin Smolinski - 17 (2,4,3,4,2,2)
2. Kai Huckenbeck - 0 (0,0,-,-,0,-)
15. Michael Härtel - 0 (0,0,0)
futamról-futamra:
1. Gafurov, Łaguta, Smolinski, Huckenbeck
2. Hampel, Jonsson, Karlsson, Janowski (T)
3. Pedersen, Jensen, Ward, Holder
4. Smolinski, Bogdanow, Lebedevs, Huckenbeck
5. Hampel, Łaguta, Janowski, Gafurov
6. Holder, Ward, Jonsson, Karlsson
7. Jensen, Pedersen, Lebedevs, Bogdanov (d)
8. Hampel, Smolinski, Dudek, Härtel
9. Łaguta, Karlsson, Kułakov, Jonsson (R)
10. Holder, Ward, Bogdanov, Puodżuks (R)
11. Smolinski, Pedersen, Jensen, Härtel
12. Holder, Łaguta, Ward, Gafurov
13. Jensen, Hampel, Pedersen, Dudek
14. Jonsson, Karlsson, Lebedevs, Bogdanov (d)
15. Ward, Holder, Smolinski, Huckenbeck
16. Pedersen, Łaguta, Kułakov, Jensen
17. Hampel, Puodżuks, Lebedevs, Janowski
18. Jonsson, Karlsson, Smolinski, Härtel
19. Łaguta, Lebedevs, Puodżuks, Kułakov
20. Hampel, Ward, Holder, Janowski
21. Pedersen, Jensen, Jonsson, Karlsson
Reményfutam:
22. Ward, Holder, Łaguta, Gafurov
Döntő:
23. Pedersen, Jensen, Holder, Ward (R/4)
Nem szabad kifelejteni az ausztrál csapatból Davey Watt nevét,aki emlékezzünk vissza a landshuti második fordulóban kirobbanó formában motorozott. Gratulálunk a fiúknak és a további döbögósoknak is,
Összetett végeredmény Speedway Best Pairs Cup 2014
Helyezés |
Ország |
I ford |
II ford |
III ford |
Össz |
1 |
Ausztrália |
10 |
10 |
8 |
28 |
2 |
Dánia |
8 |
8 |
10 |
26 |
3 |
Lengyelország |
6 |
6 |
4 |
16 |
4 |
Svédország |
4 |
3 |
3 |
10 |
4 |
Oroszország |
3 |
1 |
6 |
10 |
6 |
Lettország |
2 |
2 |
2 |
8 |
7 |
Németország |
1 |
4 |
1 |
6 |