EE: 30 pontos hazai győzelem Gorzówban2014.05.12. 14:03, Sz.Peti
A tegnapi napon a Stal Gorzów csapata hazai pályán fogadta a Renault Zdunek Wybrzeże Gdańsk együttesét. Az egyoldalú, sok bukással tarkított viadalon végül 30 pontos hazai győzelem született.
A hazaiak kénytelenek voltak Tomasz Gapinskit indítani csapatkapitányuk, Krzysztof Kasprzak helyett, aki a szombati Best Pairs Cup versenyen Landshutban bukott. Gapinski 5+2 ponttal hálálta meg a gorzówi csapatvezetés bizalmát. A verseny teljesen egyoldalú volt, hiszen mindössze 5 futamban tudtak 3-3-as eredményt elérni a vendégek, a többi futamban vagy 4-2-es vagy 5-1-es arányban a házigazdák diadalmaskodtak. Rengeteg bukás tarkította a viadalt, melyek közül a vendég versenyző Marcel Szymko járt a legrosszabbul. A lengyel versenyző a kijövőben elemelte vasparipáját, majd ezzel a lendülettel nekiment csapattársának a svéd klasszisnak Fredrik Lindgrennek, s végül nagy lendülettel a palánknak csapódott. A lengyel versenyző eszméletét vesztette, amit csak a korházban nyert vissza.
A hazaiak legjobbja juniorjuk Bartosz Zmarzlik volt, valamint a svéd idegenlégiós Linus Sündström akik mindketten 11-11 ponttal járultak hozzá csapatuk sikeréhez. Mellettük jól szerepelt még Piotr Swiderski is 10+2 pontjával, de megemlítendő még a két GP menő Iversen és Zagar teljesítménye is akik 9+1 valamint 9 egységet gyűjtöttek. A szlovén klasszis egyébként három futamából hármat nyert, így szerzett 9 pontot.
A vendégek legjobbja Thomas H. Jonasson volt, aki egy kizárás ellenére 10 pontot gyűjtött. Mellette Fredrik Lindgren teljesítménye megemlítendő még, aki 7 pontot szerzett a gdanski csapat számára. A tengerparti együttes ezzel a vereségével a tabella 6. helyén áll, mindössze egy győzelemmel,s 3 vereséggel.
Rövid összefoglaló a versenyről:
Renault Zdunek Wybrzeże Gdańsk - 30
1. Artur Mroczka - 6 (2,1,d,2,1)
2. Marcel Szymko - 1 (0,0,1,d)
3. Fredrik Lindgren - 7 (2,2,0,3,R)
4. Renat Gafurow - 1 (0,0,1,0)
5. Thomas H. Jonasson - 10 (2,d,3,3,2)
6. Krystian Pieszczek - 5+1 (1,3,d,1*,0)
7. Dominik Kossakowski - 0 (0,0,-)
Stal Gorzów - 60
9. Linus Sundstroem - 11 (1,2,3,2,3)
10. Piotr ¦widerski - 10+2 (3,1,2*,2,2*)
11. Matej Zagar - 9 (3,3,-,3,-)
12. Tomasz Gapiński - 5+2 (1,2*,1,1*)
13. Niels Kristian Iversen - 9+1 (3,3,2*,-,1)
14. Adrian Cyfer - 5+1 (2*,1,2,0)
15. Bartosz Zmarzlik - 11 (3,1,3,1,3)
Futamról futamra:
1. (60,97) ¦widerski, Mroczka, Sundstroem, Szymko 4:2
2. (61,04) Zmarzlik, Cyfer, Pieszczek, Kossakowski 5:1 (9:3)
3. (61,11) Zagar, Lindgren, Gapiński, Gafurow 4:2 (13:5)
4. (60,09) Iversen, Jonasson, Zmarzlik, Kossakowski 4:2 (17:7)
5. (61,12) Zagar, Gapiński, Mroczka, Szymko 5:1 (22:8)
6. (61,03) Iversen, Lindgren, Cyfer, Gafurow 4:2 (26:10)
7. (61,14) Pieszczek, Sundstroem, ¦widerski, Jonasson (F/d) 3:3 (29:13)
8. (61,09) Zmarzlik, Iversen, Szymko, Mroczka (F/d) 5:1 (34:14)
9. (61,08) Sundstroem, ¦widerski, Gafurow, Lindgren 5:1 (39:15)
10. (61,22) Jonasson, Cyfer, Gapiński, Pieszczek (F/d) 3:3 (42:18)
11. (61,27) Lindgren, ¦widerski, Zmarzlik, Szymko (F/d) 3:3 (45:21)
12. (61,12) Zagar, Mroczka, Pieszczek, Cyfer 3:3 (48:24)
13. (61,24) Jonasson, Sundstroem, Gapiński, Gafurow 3:3 (51:27)
14. (61,07) Sundstroem, ¦widerski, Mroczka, Pieszczek 5:1 (56:28)
15. (60,57) Zmarzlik, Jonasson, Iversen, Lindgren (R) 4:2 (60:30)
|