EE: Hazai győzelem Torunban2014.05.12. 12:47, Sz.Peti
Vasárnap három mérkőzést rendeztek az ENEA Extraliga 4. fordulójában. Az első versenyen 6 pontos hazai győzelem született, s ezzel a toruni alakulat megfosztotta veretlenségétől a tarnówi egyesületet.
Már a verseny elején számítani lehetett arra, hogy kiegyenlített, szoros küzdelem lesz hiszen a vendégként érkező Unia Tarnów csapata az idei évben szárnyal, három mérkőzésükből eddig mindhármat győzelemmel abszolváltak. A hazai pályán szereplő világsztárokat felvonultató Unibax Torun csapata hazai pályán mindig képes meglepetést okozni, annak ellenére, hogy eddigi három mérkőzésükből mindössze egyszer hazai pályán tudtak diadalmaskodni. A csapatnak egy nagy hiányzója volt Darcy Ward személyében, aki térdsérülése miatt nem tudott starthoz állni a viadalon, őt Wiktor Kulakow váltotta.
A mérkőzés legelső futama egy döntetlennel indult, ahol az idén bombaformában motorozó Martin Vaculik diadalmaskodott ellenfelei, Kulakow valamint Holder előtt. A második futamban a hazaiak juniorjaik révén 5-1-es futamgyőzelmet arattak, így 4 pontra elhúztak a vendégektől. A verseny harmadik etapjában a vendégek a Hancock – Laguta kettős révén 4-2-re hozták a futamot, így a vendéglátók előnye mindössze két pontra redukálódott. A negyedik és ötödik futam 3-3-as döntetlennel végződött így az állás nem változott, továbbra is a hazaiak birtokolták a két pontos előnyt. A hatodik futam előtt Gollob motort cserélt, de balul sült el a motorcseréje, hiszen az utolsó helyen haladt át a célvonalon. A futamot Hancock nyerte, a toruni junior Fajfer valamint Laguta előtt. Ezzel a 4-2-es vendég sikerrel az eredmény döntetlen, szám szerint 18-18 lett. A hetedik futamban a toruni kettős Holder és Kulakow a start után egyből az élre állt, helyezkedésüknek köszönhetően 5-1-re hozták a futamot, amit a Darcy helyére bekerülő Kulakow nyert meg. A nyolcadik futamban 3-3-as döntetlen, míg a kilencedikben 5-1 arányú vendég futamgyőzelem született, így az állás ismét döntetlen ezúttal 27-27 lett. A tizedik futamban Sayfutdinov és Kolodziej négy körön keresztül gyilkolta egymást, melyből végül az utóbbi került ki győztesen. Ebben a futamban történt a verseny első bukása is, ahol a tarnówi junior Ernest Koza elvesztette az irányítást motorja felett és utolsó helyen a palánknak csapódott. Szerencsére kitudta tolni motorját a fűre így nem volt szükség a futam újraindítására. A tizenegyedik valamint tizenkettedik futamban előbb a hazaiak majd a vendégek révén 4-2-es futamgyőzelem született, így három futammal a vége előtt maradt a két pont előny a toruniaknál. Előnyüket a 13. futamban Sayfutdinov és Holder révén tovább növelték, hiszen 5-1-re nyerték a futamot, így két futammal a vége előtt 6 pontos előnyt birtokoltak. A 14. futamban Gollob parádés előzésének köszönhetően futamot nyert, s ezzel a hazaiak egyben a versenyt is megnyerték. A verseny utolsó futamának tétje már nem volt, a futam 3-3-as döntetlennel ért véget, s ezzel kialakult a 48:42-es végeredmény.
Rövid összefoglaló a versenyről:
Grupa Azoty Unia Tarnów - 42
1. Martin Vaculik - 14 (3,3,3,3,2,0)
2. Krzysztof Buczkowski - 0 (0,0,0,-)
3. Artem Laguta - 5 (1,1,3,0,-)
4. Greg Hancock - 13+2 (3,3,2*,1,1*,3)
5. Janusz Kołodziej - 5 (3,0,2,0,-)
6. Kacper Gomólski - 5 (1,1,2,1)
7. Ernest Koza - 0 (0,d,F)
Unibax Toruń - 48
9. Chris Holder - 6+3 (1*,2*,1,2*,0)
10. Wiktor Kułakow - 5 (2,3,0,-)
11. Adrian Miedziński - 8+1 (0,1*,3,2,2)
12. Emil Sayfutdinov - 9+1 (2,2,1,3,1*)
13. Tomasz Gollob - 8+1 (1,0,1*,3,3)
14. Oskar Fajfer - 6 (3,2,1,0)
15. Paweł Przedpełski - 6+1 (2*,2,2)
Futamról futamra:
1. (59,19) Vaculik, Kułakow, Holder, Buczkowski 3:3
2. (60,03) Fajfer, Przedpełski, Gomólski, Koza 5:1 (8:4)
3. (58,78) Hancock, Sayfutdinov, Laguta, Miedziński 2:4 (10:8)
4. (59,25) Kołodziej, Przedpełski, Gollob, Koza (d) 3:3 (13:11)
5. (59,41) Vaculik, Sayfutdinov, Miedziński, Buczkowski 3:3 (16:14)
6. (59,47) Hancock, Fajfer, Laguta, Gollob 2:4 (18:18)
7. (60,03) Kułakow, Holder, Gomólski, Kołodziej 5:1 (23:19)
8. (60,16) Vaculik, Przedpełski, Gollob, Buczkowski 3:3 (26:22)
9. (59,75) Laguta, Hancock, Holder, Kułakow 1:5 (27:27)
10. (60,29) Miedziński, Kołodziej, Sayfutdinov, Koza (F) 4:2 (31:29)
11. (60,57) Gollob, Gomólski, Fajfer, Laguta 4:2 (35:31)
12. (59,88) Vaculik, Miedziński, Gomólski, Fajfer 2:4 (37:35)
13. (59,88) Sayfutdinov, Holder, Hancock, Kołodziej 5:1 (42:36)
14. (60,62) Gollob, Vaculik, Hancock, Holder 3:3 (45:39)
15. (60,38) Hancock, Miedziński, Sayfutdinov, Vaculik 3:3 (48:42)
forrás:sportowefakty.pl
|