2014.05.09. 14:55, Edit
Darcy Ward bal térdében keresztszalag sérülést diagnosztizáltak, ez egy korábbi bukás eredménye még. Ezért a fiatal ausztrál versenyző csak és kizárólag a GP-ben fog indulni, sem a Best Pairs versenyen, sem a Poole Pirates csapatában nem vesz részt versenyeken. Jelenleg minden erejével arra törekszik, hogy a műtétet a szezon végéig el tudja húzni, ennek érdekében fizikoterápiás kezeléseknek veti alá magát. Így az ausztrál csapatban Ward helyett Jason Doyle fogja felvenni a küzdelmet, a OneSolar Arena-ban, holnap este. A tartalék helyen is változatás történt, hiszen az idén eddig remeklő Davey Watt váltja a hullámzó teljesítményt nyújtó Cameron Woodwardot. Az ausztrálok tehát a Chris Holder, Jason Doyle, Davey Watt trióval vágnak neki a küzdelemnek, abban a reményben, hogy elsőségüket meg tudják őrizni.
A Toruńban második helyen végzett dán trióban is történt változás. A tartalék Michael Jepsen Jensen helyére a rutinosabb Hans Andersen került. A dánok hármasa ezek szerint: Nicki Pedersen, Niels Kristian Iversen, Hans Andersen.
Az első forduló harmadik helyezettje volt, a hazai közönség nem kis bánatára, a lengyel hármasfogat. Ez az alakulat teljes mértékben átalakult, hiszen mindhárom versenyzőt lecserélte Marek Cie¶lak szövetségi kapitány. Tomasz Gollob helyét a GP tabellát vezető Krzysztof Kasprzak veszi át, Adrian Miedziński helyett Jarek Hampel lép pályára, míg a tartalék helyen Patryk Dudek pozícióját Przemyslaw Pawlicki veszi át. Krzysztof Kasprzak, Jarosław Hampel, Przemyslaw Pawlicki hármas törekszik majd tehát holnap arra, hogy előrébb kerüljenek a Speedway Best Pairs tabelláján.
A svéd csapat is kénytelen nélkülözni a párosuk húzóemberét, hiszen Antonio Lindbäck vasárnap a lengyel liga küzdelmeiben jobb kezében sajkacsonttörést szenvedett. Neki minimum két-három hetet kell kihagynia, pedig az első fordulóban megszerezett 19 pontjával a svéd trió legjobbja volt. Helyére a csapatban a Toruńban tartalék Peter Ljung lép fel, míg a tartalék helyre Linus Sundströmöt nevezték. Svédország párosa a fentiek szerint tehát: Andreas Jonsson, Peter Ljung, Linus Sundström.
Az első forduló ötödik helyezettje az orosz páros lett, ahol változás csak a tartalék helyen van. Alexander Loktaevet a több éve a Bundesligában és éppen a landshuti csapatban vitézkedő, Renat Gafurov váltja fel. Emil Sayfutdinov, Artem Laguta és Renat Gafurov lesz tehát az oroszok triója a holnapi 2. fordulóban.
A hatodik helyen álló lettek kerete változatlan maradt. Kjastas Puodzuks, Andrľejs Lebedevs és Maksim Bogdanov fognak harcba szállni, hogy előrébb lépjenek a sorozat záró fordulója előtt.
A toruńi MotoArena-ban utolsó helyen zárt Németország csapata, ez azonban nem tántorítja el Martin Smolinskit, aki az első fordulóban egyedüli pontszerzőként szerepelt a német hármasban. Ennek megfelelően Auckland hőse is új társakat kapott. Kewin Wölbert és Max Dilger helyére Tobias Kroner és Michael Härtel került a holnap, hazai pályán megrendezésre kerülő második fordulóban Németország együttesébe. Németország párosa a fentiek szerint: Martin Smolinski, Tobias Kroner és Michael Härtel.
Reményeink szerint a holnap este 19:00 órai kezdettel megrendezésre kerülő versenyen izgalmas futamoknak lehetünk majd szemtanúi. Az eseményt az Eurosport csatorna élőben közvetíti.
Forrás és fotó: speedwaypairs.com