Tabellák
 
---Speedway Hírek---

Hétvége Lengyelországban - magyarokkal

2014.04.07. 21:58, Edit

A PGE Marma Rzeszów csapata szombaton a Grupa Azoty Unia Tarnów otthonába látogatott egy tesztverseny erejéig, míg vasárnap a visszavágóra került volna sor Rzeszówban, ezt a versenyt azonban elmosta az eső.

 

 

A szombati tesztverseny az idei év első megmérettetése volt a rzeszówi legénységnek, és ez meg is látszott a teljesítményükön. Egyedül Rafał Okoniewski tudott futamot nyerni a tarnówi Fecskék ellen. Ehhez azonban azt feltétlenül hozzá kell tenni, hogy az ilyen versenyek éppen arra hivatottak, hogy a versenyzők teszteljék saját magukat illetve motorjaikat.

 

Magyar vonatkozása is volt a versenynek, hiszen Magosi Norbert - aki a Rzeszów varsói szerződéses versenyzője - is elindult, igaz hazai színekben, hiszen a tarnówi csapat jelenleg foghíjas, mivel egy korábbi tesztmeccsen történt hatalmas bukás után Janusz Kołodziej és a junior Mateusz Borowicz is megsérült. Magosi Norbi a versenyen nem tudott pontot szerezni, láthatóan nagyon lassú volt a motorja. Ezt próbálták Tihanyi Sándorral együtt orvosolni, azonban nagyobb volt a baj annál, hogy ezt négy futam alatt rendbe lehessen hozni.

 

A 3. futam (Artem Laguta, Magosi Norbert, Nicolai Klindt, Kenni Larsen):

 

 

 

A vendégcsapat szinte minden tagja ugyanezzel a problémával került szembe, sokkal lassabbak voltak, mint a hazai gárda. A pálya sem nagyon kedvezett nekik, hiszen borzasztóan sok por volt rajta. (Ez azonban a hazai gárdát nem igazán zavarta, hiszen szinte a csapat egésze 100%-os teljesítményt nyújtott.)

 

A dán Kenni Larsen mellett három magyar szerelő/segítő is (Vaskó Norbert és öccse valamint Bencze Zsolt) megállás nélkül dolgozott a verseny során és végig próbálták Kennit a tavalyi bombaformájába visszahozni, ezt azonban kuplungja nem igazán akarta engedni.

 

A 6. futam (Krzysztof Buczkowski, Kacper Gomólski, Nicolai Klindt, Kenni Larsen):

 

 

Ezek után a rzeszówi csapat várta a vasárnapi visszavágót, hiszen az eredményükkel és a teljesítményükkel egyikőjük sem volt elégedett, ezt a versenyt azonban az egész éjjel és egész délelőtt ömlő eső megakadályozta. Pedig mindenki nagyon izgatott volt, hiszen vasárnap délelőtt már megérkezett Scott Nicholls és Peter Ljung is, akik még nem mutatkoztak be a rzeszówi együttesben idén.

 

A Janusz ¦l±czka által vezetett Daruknak még a héten van edzési lehetőségük, valamint csütörtökön a Włókniarz Częstochowa otthonába látogatnak, szintén tesztversenyre, melynek pénteken lesz Rzeszówban a visszavágója. Ezt követően azonban vasárnaptól már élesben megy a küzdelem, hiszen kezdetét veszi a ligaszezon. A PGE Marma Rzeszów csapatának idén az I. osztályban kell bizonyítania, és természetesen a tisztes helytálláson kívül az Extraligába való visszakerülés minden versenyző célja és álma a csapatban.

 

A szombati verseny végeredménye:

 

Grupa Azoty Unia Tarnów: 58


9. Martin Vaculik (3,3,3,3) 12
10. Daniel Jeleniewski (vendég) (2*,2*,2*,3,2*) 11+4
11. Artem Laguta (3,3,N,N) 6
12. Magosi Norbert (vendég) (0,0,N,0,0) 0
13. Krzysztof Buczkowski (3,2*,3,2*,2*,3) 15+3
14. Kacper Gomólski (3,3,3) 9
15. Ernest Koza (0,1,0,3,R) 4
16. Marco Gaschka (1) 1

 

PGE Marma Rzeszów: 32


1. Paweł Miesi±c (1,1*,2,2) 6+1
2. Rafał Okoniewski (0,2,1*,0,3) 6+1
3. Kenni Larsen (1*,1,1,1,1) 5+1
4. Nicolai Klindt (2,R,0,2,R) 4
5. Maciej Kuciapa (2,0,1,1*) 4+1
6. Łukasz Sówka (2,1,1*,2*) 6+2
7. Marco Gaschka (1*,0,0) 1+1

 

Pár kép a két nap eseményeiről/klikk a képre:

 


 

 
Szavazás
Ki nyeri a Páros EB-t

Cseh-Köztársagág (26 / 23%)
Lengyelország (44 / 39%)
Ukrajna (2 / 2%)
Magyarország (19 / 17%)
Oroszország (13 / 11%)
Lettország (8 / 7%)
Németország (2 / 2%)

Szavazatok száma: 114

Létrehozás időpontja:
2014-10-13 12:02:30

Szavazás lezárva:
2014-10-25 18:11:14


Lezárt szavazások
 
Tabellák
H.   Versenyző Össz.
1. Patryk Dudek  56
2. Fredrik Lindgren 48
3. Niels K.Iversen 44
4. Leon Madsen 42
5. Bartosz Zmarzlik 41
6. Antonio Lindbäck 38
7. Bartosz Smektala 35
8. Robert Lambert 34
    Teljes bajnoki tabella

 

H.   Versenyző Össz.
1. Leon Madsen -
2. Jaroslaw Hampel -
3. Robert Lambert -
4. Mikkel Michelsen -
5. Antonio Lindbäck -
6. - - -
7. -   -
8. -   -
    Teljes bajnoki tabella

H Versenyző Nemzet pont
1 Bartosz Smektala 20
2 Maksym Drabik 19
3 Robert Lambert Great Britain 13
4 Dominik Kubera 12
5 Andreas Lyager 12
6 Patrick Hansen 10
7 Fredrik Jakobsen 7
8 Daniel Bweley Great Britain 6
    Teljes bajnoki tabella

 
A hét képe

 

 
Hozzászólások
 
Mi az a speedway?

 
Kereső az Oldalon

 

 
 

 

 

 

Látogatók
Indulás: 2009-03-02
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 




SWC Döntő  Teljes verseny

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!