Tabellák
 
---Speedway Hírek---

Monster Energy Invitational

2013.12.28. 23:19, Sz.Peti

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül az évzáró nemzetközi egyéni meghívásos verseny Kaliforniában a Monster Energy jóvoltából, melyet közép európai idő szerint vasárnap hajnal 4-kor bonyolítanak le. 

 

A szervezőknek idén is sikerült egy világsztárokkal tűzdelt mezőnyt összehozniuk, és a startlistát böngészve nehezen jósolható meg ki lehet a verseny végső győztese. Hasonlóan a tavalyi mezőnyhöz idén is 7 külföldi versenyző áll a start szalag mögé az Industry Expo Centerben. A 7 külföldi versenyző közül 3 brit név szerint Chris Harris, akit jövőre ismét a GP mezőnyében láthatunk, Scott Nicholls, valamint Edward Kenneth. Közülük az utóbbi kettő tavaly is indult ezen a viadalon és jól feküdt nekik ez a rövid pálya, hiszen az 5. valamint a 6. helyen végeztek. A kaliforniai közönség idén 2 lengyel junior világbajnokot is megcsodálhat, hiszen az idei év junior világbajnoka Patryk Dudek, valamint a kétszeres junior világbajnok Maciej Janowski is rajthoz áll. Rajtuk kívül még a dán Hans Andersen lesz részese az eseménynek idén is, valamint az ausztrál kiválóság Darcy Ward. Darcy a mai napon bemotorozta a rendkívül rövid ovált, melyről egy rövid videót is megtekinthetnek:

 


A mezőnyből természetesen a teljes amerikai válogatott sem hiányozhat, a két „veteránnal” Greg Hancockkal valamint Billy Hamillel az élen kiegészülve Ryan Fisherrel, Ricky Wellsel és Gino Manzaressel. Manzares tavaly mindössze 1 pontot gyűjtött , de idén európai valamint ausztrál turnéjának köszönhetően sokat fejlődött, és nagy esélye van a döntőbe kerülnie a fiatal amerikainak. Érdekességként megjegyezném Max Rumlt, aki tavaly is indult ezen a viadalon, ám akkor a 250 köbcentis kategóriában, amit meg is nyert, bizonyára ennek köszönhetően bizalmat és lehetőséget kapott a főversenyben való indulásra.

 

Startlista:
1- Tyson Burmeister USA  (11.helyen végzett tavaly)
2- Ryan Fisher USA 
3 - Edward Kennett GBR  ( 6. helyen végzett tavaly) 
4 - Ricky Wells USA   (3. helyen végzett tavaly) 
5 - Gino Manzares USA
6 - Max Ruml USA (1. helyen végzett tavaly a 250 köbcentis kategóriában)
7 - Scott Nicholls GBR (5. helyen végzett - legjobb európai volt tavaly) 
8 - Chris Harris GBR
9 - Billy Hamill USA (4. helyen végzett tavaly) 
10 - Darcy Ward AUS
11 - Charlie Venegas USA (7. helyen végzett tavaly)
12 - Patryk Dudek POL
13 - Hans Andersen DEN (10. helyen végzett tavaly)
14 - Maciej Janowski POL (14. helyen végzett tavaly)
15 - Greg Hancock USA  (2. helyen végzett tavaly)
16 - Billy Janniro USA (1. helyen végzett tavaly) 
Tartalékok:
17 - Jason Ramirez USA
18 - Austin Novratil USA

 

Tekintsék meg a tavalyi verseny rövid összefoglalóját, illetve a verseny döntő futamát: 

 

 

 

 

Idén vajon ki emelheti a magasba a Monster Energy trófeáját? Hamarosan kiderül. 

Címkék: USA
 
Szavazás
Ki nyeri a Páros EB-t

Cseh-Köztársagág (26 / 23%)
Lengyelország (44 / 39%)
Ukrajna (2 / 2%)
Magyarország (19 / 17%)
Oroszország (13 / 11%)
Lettország (8 / 7%)
Németország (2 / 2%)

Szavazatok száma: 114

Létrehozás időpontja:
2014-10-13 12:02:30

Szavazás lezárva:
2014-10-25 18:11:14


Lezárt szavazások
 
Tabellák
H.   Versenyző Össz.
1. Patryk Dudek  56
2. Fredrik Lindgren 48
3. Niels K.Iversen 44
4. Leon Madsen 42
5. Bartosz Zmarzlik 41
6. Antonio Lindbäck 38
7. Bartosz Smektala 35
8. Robert Lambert 34
    Teljes bajnoki tabella

 

H.   Versenyző Össz.
1. Leon Madsen -
2. Jaroslaw Hampel -
3. Robert Lambert -
4. Mikkel Michelsen -
5. Antonio Lindbäck -
6. - - -
7. -   -
8. -   -
    Teljes bajnoki tabella

H Versenyző Nemzet pont
1 Bartosz Smektala 20
2 Maksym Drabik 19
3 Robert Lambert Great Britain 13
4 Dominik Kubera 12
5 Andreas Lyager 12
6 Patrick Hansen 10
7 Fredrik Jakobsen 7
8 Daniel Bweley Great Britain 6
    Teljes bajnoki tabella

 
A hét képe

 

 
Hozzászólások
 
Mi az a speedway?

 
Kereső az Oldalon

 

 
 

 

 

 

Látogatók
Indulás: 2009-03-02
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 




SWC Döntő  Teljes verseny

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!