Blog: a shownak folytatódnia kell2013.03.19. 22:02
forrás:Speedway.hu
...avagy,minden szentnek maga felé hajlik a keze
Idén a Salakmotor Egyéni Európa bajnokság sorozatán a MAMS kettő indulási helyet nyert el az Európai Motorsport Szövetségtől ( ez a FIM Europe – nem pedig a Finn Europe, ahogyan az új, szakértő szakágvezetésünk aposztrofálta a jól sikerült jegyzőkönyvében). A sorozat egyik középdöntőjét Debrecen rendezi.
A rajthoz álló versenyzőket minden esetben a szakági bizottság jelöli ki. Vannak prioritások. Például: amennyiben az általunk szervezett versenyen – jelen esetben a debrecenin – kapunk indulási jogosultságot, úgy a rendező klub versenyzője élvez elsőbbséget, és ő indulhat rajta. Nyilván fontos momentum, hogy rátermett versenyzője legyen az adott klubnak. Ezen ismérvek figyelembevételével tiszta sor, hogy Tabaka Józsinak kell ezt a lehetőséget biztosítani. Megérdemli, hiszen rátermett, ő a bajnok, és ő a debreceni közönség kedvence. A másik indulási helyünk az ukrajnai Cservonográdra lett kijelölve. Vajon ott kit fog indítani a salakszakágunk? Ki fogja képviselni a magyar színeket az EB-n Tabaka Józsi mellett?
Ez egy fontos kérdés lehetne egy szakági értekezleten, azt gondolom, hogy az érintett kluboknak mindenképpen meg kellene vitatnia. Annál is inkább, mert a nevezéseket az idő rövidsége miatt a napokban meg kellett küldeni a FIM-nek. A salakszakág alakuló üléséről készült jegyzőkönyvet átolvasva (nem volt kis feladat, de legalább van jegyzőkönyv..) megállapítható, hogy erről a témakörről szó sem esett.
De sebaj, újdonsült Vezetőnk megoldotta ezt a problémát. Bebandukolt a Szövibe (jó, lehet, hogy e-mailen küldte el), bediktált/írt 2 nevet – azt is rosszul, pedig értenie kellene hozzá – a nevezési ívre, és a főtitkár kisasszony elküldte a FIM-nek. LINK
Elolvashatja mindenki, az idei Egyéni Európa bajnokságra benevezett két magyar versenyző: Tabaka József, és Nagy Patrik (!). Hát, a pofám leszakad!!! Azt gondolom, Patrikot nem kell bemutatni a sportszerető közönségnek, ő a szakágvezető Nagy Robert fia. Nem akarva megbántani őt, egy kiváló fiatalember, de ettől többet nem tudnék salakmotor-versenyzői minőségében elmondani róla. Persze felmerül a kérdés, mit szólnak ehhez például Magosi Norbert, vagy Benkő Roland? Mit szólnak azok a klubok, akik ezeket a versenyzőket képviselik: Miskolc és Gyula? Nagy Vezérünk megtette az első lépését az általa hirdetett tisztesség, sportszerűség és korrektség jegyében.
|