... Az enyészeté lesz a második otthonom. A pálya, ami az életem volt, ahova hazajártam, ahol felnőttem, hiszen minden óvodai, iskolai szünetet ott töltöttem (jó helyen van Apával a gyerek, ott nem vész el és van helye játszani). Ahol életemben először ültem motorra és estem hanyattJ Ahol felszabadultan „ökörködtem” a versenyzőkkel. Ahol harcoltam, hogy motorozhassak, aztán már annak is örültem, ha egy láncot megolajozhattam, vagy betolhattam a motort, vagy éppen bemutatásnál én lehetettem a „virágátadó kislány”. Később rájöttem, hogy ha a „tűz közelében” akarok maradni, akkor bíráskodnom kell. Itt értem el, hogy Magyarországon első nőként vezetőbírói státuszt kaptam. Szinte ide születtek a gyermekeim, a két fiam már két hetes kora előtt meglátogatta a pályát…nincs mese, verseny volt, mennem kellett Két lányomat is megcsapta a salaksport szeretete, állandó helyük van a pályatakarító és rendező személyzet között és esernyős lányként is szerepelnek.

A pályát, mint szükségtelen koloncot a Hajdú Volán nyakán, az ÁPV Rt. eladta. Megvette egy üzletember. Eddig tiszta sor … na, gondoltam magamban ez az üzletember biztosan nem hatódik meg, ha az egyesület és az alapítvány sírva fakad, hogy mi lesz a debreceni salakmotorozással? Hova menjenek edzeni, versenyezni a debreceni versenyzők?

Aztán kaptam az információt, hogy a pályán lesz búcsúmotorozás, valamint Török Laci startmarshall kollegám felvetette, hogy menjünk tüntetni. Ekkor már számtalan sms-t, e-mailt kaptam, az utcán állítottak meg szurkolók, hogy „tényleg igaz, mi lesz most”? Így születetett meg a fejemben az ötlet, hogy ne tüntessünk, csak tartsunk békés demonstrációt és gyűjtsünk aláírásokat és egy petíció kíséretében adjuk át a városházán, kérjünk segítséget az önkormányzattól, hiszen Debrecenben szükség van a salakmotorsportra.

Az elképzelést tett követte, megírtam a petíciót, és már a pályabúcsún aláírták az ott lévő szurkolók, versenyzők, szerelők. Már ekkor médiavisszhangot kapott az ügyünk. Utána viszont beindult a gépezet. Megjelent a speedwaylive.hu-n a pálya bezárásának híre, valamint a petíció és a nyilatkozat, azok számára, kik nem tudják aláírni. Ekkor elkezdtek érdeklődni a külföldi honlapok, majd özönvízszerűen elárasztottak a külföldi és magyar mail-ek. Komolyan mondom néhány „emilen” majdnem elbőgtem magam. Hihetetlen, hogy külföldi klubok, emberek milyen szívvel-lélekkel támogattak bennünket. Ugyanez elmondható a magyar szurkolókról is, pl. egy miskolci hölgy több mint 50 aláírást gyűjtött össze és postázott el nekem, egész családok írtak e-mailt. Ezer köszönet, aki mellettünk állt célunk elérése érdekében! Próbáltam mindenkinek válaszolni, ha csak egy Thank you vagy egy Köszönjük erejéig is, ha esetleg valaki kimaradt elnézést kérek érte, most pótolom!

A hivatalos engedélyek megkérése után hétfőn délelőtt 10-től megtartottuk a demonstrációt. Már reggel odaérkezésemkor örömmel vegyes meglepetéssel vettem tudomásul, hogy már nagyon sok ember vár ránk. Még a motorokat ki sem pakoltuk, fel sem állítottuk az asztalt már körbevettek bennünket az emberek (na meg a közterület-felügyelők és a rendőrök, az engedélyeket kérvén…). A Magyar Rádió és az Alföld TV is a várakozók között volt. Elkezdtük a demonstrálást. Kb. negyed 11 kor megállt mellettem egy ember, ránéztem és azt hittem megnyílik alattam a föld … erre nem számítottam. Kósa Lajos polgármester úr személyesen jött ki, hogy beszélgessen a demonstráló emberekkel. Úgy gondolom rajta nem fog múlni a pálya sorsa, számomra világossá vált, hogy ha dűlőre tudnak jutni a Divinussal a városon nem fog múlni, hogy megmentse a salakmotorozást. Kérdés csupán az, hogy egy sport iránt érdektelen üzletember és a város elképzelései keresztezik-e egymást, vagy elmennek egymás mellett. Nagyon remélem, hogy a tárgyalások sikerrel járnak, akár a megvételről, akár az esetleges cseretelekről legyen szó. Vissza az aláírásgyűjtéshez…

Reggel még azt gondoltam, hogy majd jönnek az emberek és kérdezik, hogy mit csinálunk itt, de örömmel tapasztaltam, hogy 10 emberből 9 már eleve úgy jött oda, hogy jöttem aláírni a pályáért! Összességében elmondható, hogy kb. 1300 ember írta alá a demonstráció alatt a petíciót, ami azt jelenti, hogy percenként kb. 2 ember. Ez azért elég jó arány, én úgy gondolom. Lehet, ha több napig tart a demonstráció és nincs mínusz 12 fok hideg egész nap, akkor biztosan többen is aláírtak volna, de szerintem nem az számít, hogy 1000 vagy 3000 ember írja alá, hanem hogy a városvezetésnek most már látnia kell, hogy ez a sportág nemcsak 100-200 embert érint, hanem annál sokkal többet.

Köszönjük Berki Istvánnak és feleségének, hogy forró teával, kávéval és forralt borral mentett meg bennünket a „fagyhaláltól”. Köszönöm mindenkinek, aki velem volt a demonstráció alatt, akár egész nap, akár csak néhány órára, néhány percre. Köszönöm mindenkinek, aki támogatói e-mailt küldött. Végül köszönöm Édesapámnak, hogy megszerettette velem ezt a csodálatos sportot! Ja, hogy ez nem az Oscar-díj átadás?? :)

Azért remélem volt értelme, hogy jégkockává fagyva értem haza és még most is olvadozom."

Piroska Edit