Benkő Rolanddal beszélgettünk-Interjú
V.Laci 2013.01.13. 19:55

A Gyulai Speedway Klub versenyzőjével Benkő Rolanddal beszélgettünk. Jelenleg komoly felkészüléseket végez a szezonkezdés előtt. Rony válaszaiból az is kiderül, hogy talán idén megcélozza a brit ligát is...
Január közepén járunk, és egyenlőre csak a dán szerződésedről lehet biztosat tudni. Vannak esetleg tárgyalások más országok bajnokságaival is ?
-Sziasztok! Üdvözlök mindenkit és Boldog, Sikeres Új Évet Kívánok nektek! Kérdésedre válaszolva, természetesen lassan lezárulnak a tárgyalások mindenkivel más országokban is, de kijelenteni már csak akkor fogom, ha véglegesen megvannak a szerződéseim.
Melyik ligában szeretnél ebben az évben részt venni ?
- A Dán ligát most nem fogom kihagyni, mint tavaly, mert csak azokkal a szponzorokkal tárgyalunk, akik szavahihetőségükről híresek, nem a nagy mondásaikról, írom ezt most név nélkül. Dánia menni fog, hiszen technikailag is így készülök és ebből, most senki szavára nem engedünk, ezt a csapattal is megbeszéltük.
Nem gondolkodtál el azon,hogy te is megcélozd a brit másodvonal bajnokságát?
- De gondolkodtam rajta és július 10-e után be is kapcsolódunk a sorozatba. Csak még zajlanak a tárgyalások, hogy pontosan melyik csapathoz.

Mikor kezdődik a szezon számodra, van e már valamilyen biztos verseny, amire meghívást kaptál?
- Természetesen zajlanak a versenylekötések sorban egymás után és pontosan március végén már megkezdjük a versenyeket is hétről hétre.
Továbbra is maradsz a Gyulai Speedway klub versenyzője, vagy esetleg más klubhoz igazolsz?
- Sikerült Sanyi bácsival rendeznünk a dolgainkat hosszas beszélgetést követően, tehát 2013-ban maradok a Gyulai Speedway színeiben.
A tavalyi évben voltak némi problémák, gondolok itt a motorhibákra. Sikerült megtalálni a hibák forrásait ?
- Ezt most bátran kijelenthetem, sikerült az év utolsó 8-10 versenyére összebarátkoznom a Gerhard által összerakott blokkokkal és bátran állítom, hogy ezek üzemelni is fognak.
Szinte egész télen komoly felkészülésen vettél részt. Mesélnél milyen edzéseken vagy túl,és mik vannak még hátra?
- A fizikai felkészülés javában zajlik és még zajlani is fog pár hétig és emellett folyamatosan, ha csak tehetjük Ricsivel cross motorozni is járunk.

Milyen tervekkel vágsz neki a dán bajnokságnak, vannak e lekötött számú versenyeid?
- Nyilvánvalóan megszeretném mutatni, hogy ki is vagyok valójában és szeretnék minél több versenyen indulni. Dániába a versenyek egyébként eredmény függőek, tehát, ha van teljesítmény, akkor lesz sok dán verseny is.
Tavaly is volt egy nagyon komoly sérülésed,ami miatt sokat kellett kihagynod. Mennyire vagy fitt, hogyan érzed magad?
- A sérülések azok csak egy dolgok az ember életében, hiszen ebben a sportban mindig benne van! Aki ezt a sportot űzi és komolyan, annak ilyenen nem is kell gondolkoznia. Bár" az EB döntő miatt kicsit én is el voltam kenődve.
Tavaly nem sikerült egyetlen alkalommal sem bemutatkoznod a lengyel másodosztályban. Idén lesz-e rá lehetőséged,mit lehet erről tudni ?
- Ha sikerül megállapodnunk, igen. Ha nem, hát nem. Dánia most nagyon fontos és előnyt élvez mindenek előtt.
Milyen céljaid vannak az idén a világversenyeket illetően?
- Természetesen a döntőig szeretnék menni, ám ezek nagyon komoly mezőnyök és nekem is nagyon toppon kell lennem.
Köszi szépen a beszélgetést
- Én köszönöm a megkeresést! Üdv mindenkinek, sziasztok Rony
|