Tabellák
 
-Hírarchívum-
-Hírarchívum- : Wild Card Malilla: Tomas H. Jonasson

Wild Card Malilla: Tomas H. Jonasson

speedwaylive.hu  2010.08.08. 11:43

A két tartalékversenyző; Linus Sundström és Ludvig Lindgren lesznek

A svéd Thomas H. Jonasson készül az eddigi legnagyobb versenyére, miután ő kapta meg a lehetőséget -Wild Card- a FIM Speedway Grand Prix skandináv, Malilla-i nagydíjára ami augusztus 14-én lesz.


A svéd U21-es bajnok korábban szolgált már pálya tartalékként a G & B Stadionban 2008-ban, valamint 2009-ben Göteborgban, de nem kapott lehetőséget a versenyeken arra, hogy bemutatkozzon a nagyok között.
Jonasson teljes része lehet a jövő évi sorozatnak ha sikerül kiharcolnia a GP Challenge döntőben, Vojensben az első három hely egyikét. A kédésre augusztus 21-én kapunk választ.

A vetlandai születésű versenyző mindössze 50 km-re lakik a malillai helyszíntől.
- Ő is versenyez a svéd Elitserienben, a brit Elite Ligában és a lengyel első osztályban is, ahol rendszeresen a jelenlegi GP versenyző Magnus Zetterström segíti pályafutását.

A svéd válogatott főnöke Peter Jansson azt mondta: Miután megnyerte a svéd 21 éven aluliak bajnokságát tavaly, ez nagyszerű alkalom, hogy Thomas kapjon esélyt arra, hogy bemutatkozzon a legmagasabb szinten.

Ő ragyogó formában van ebben a szezonban és nagyon szépen menetelt a Grand Prix Challenge versenyein. Ez nem az utolsó alkalom, hogy látjuk őt a világbajnokságon.

Jonasson csatlakozott a FIM Grand Prix skandináv nagydíjára főversenyzőként, míg a pálya tartalékok Linus Sundström és Ludvig Lindgren lesznek.

Sundström fantasztikus formában versenyez brit csapatainál az Ipswichnél, és Rye House-ban, valamint a svéd csapat Piraternában egyaránt. Ezek mellett még versenyez a Gniezno csapatában, a lengyel első osztályban.

Ludvig Lindgren testvére a GP csillag Fredrik Lindgrennek, aki a svéd Dackarna és a brit Wolverhampton Volves csapataiban húzza a gázt.


Tomas H. Jonasson

 

fim-live.com

 
Szavazás
Ki nyeri a Páros EB-t

Cseh-Köztársagág (26 / 23%)
Lengyelország (44 / 39%)
Ukrajna (2 / 2%)
Magyarország (19 / 17%)
Oroszország (13 / 11%)
Lettország (8 / 7%)
Németország (2 / 2%)

Szavazatok száma: 114

Létrehozás időpontja:
2014-10-13 12:02:30

Szavazás lezárva:
2014-10-25 18:11:14


Lezárt szavazások
 
Tabellák
H.   Versenyző Össz.
1. Patryk Dudek  56
2. Fredrik Lindgren 48
3. Niels K.Iversen 44
4. Leon Madsen 42
5. Bartosz Zmarzlik 41
6. Antonio Lindbäck 38
7. Bartosz Smektala 35
8. Robert Lambert 34
    Teljes bajnoki tabella

 

 
A hét képe

 

 
Hozzászólások
 
Mi az a speedway?

 
Kereső az Oldalon

 

 
 

 

 

 

Látogatók
Indulás: 2009-03-02
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 




SWC Döntő  Teljes verseny

 

 

Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!