Sanok: ezt látni kell!

Élménybeszámoló egy fotós szemével:

A sanoki jégmotor viadal már korábban is felkeltette az érdeklődésemet, és ebben az évben végre sikerült is kiutaznom. Jacsó Tibor említette, hogy a versenyt szervező Pawel Ruszkiewicz személyes ismerőse, így a versenyre a Speedway Miskolc nevében akreditált fotósként érkeztem.
Szakmaiságot mellőzve inkább élménybeszámoló formájában írom le a hétvége történéseit.
Úgy terveztem, hogy már pénteken elutazok, és megnézem a Sanok Kupát is.
Érdemes volt nekivágni. GPS nélkül az internetes térképprogramokat vettem segítségül, és még itthon egy itinert írtam (mint a rallisok), mert a főút érintett némely nagyobb várost. Ez a későbbiekben nagyon meghálálta magát, így gond és elkavarodás nélkül délután 5 óra körül értem Sanokba. A bejelentkezés gyorsan és zökkenőmentesen történt. A depó már nyüzsgött, és
mivel a jégmotorosokat nem ismertem, így csak kevés arcot tudtam névhez kötni, de Krasnikovot hamar felismertem. A depóban volt mit fotózni. Lenyűgözőek voltak a hatalmas szöges gumik, és érdekes volt számomra a motorok felépítése is. A salakmotorhoz csak messziről (is alig) hasonlítanak, igazából teljesen más felépítésű gépek. Álló és fekvő blokkal, sokféle kipufogórendszerrel, több-kevesebb spoilerrel voltak ellátva. Ami közös volt, a hatalmas szöges kerekek. Nekem új volt, hogy ezeknek a motoroknak van hátsó rugózása is. Készítettem sorra a képeket.
Gondoltam, hogy előveszem a tartalék gépem, és így nem kell nagylátószögű és a teleobjektívet cserélgetni. Gyorsan le is formáltam a kártyát, amiről hamar kiderült, hogy eddig minden képet arra fotóztam. Ezek szerint én jelentem a legnagyobb veszélyt a képeimre. Többnyire pótolható fotók voltak rajta, kivéve egy nagyon jól sikerült Krasnikov portrét (amelyet a későbbiekben sem tudtam megismételni). Hamar elérkezett a verseny rajtja, valószínű az én hibám volt, de nem találtam meg a pályára bevezető kiskaput, ahol a versenyzőket tudtam volna fotózni a bemutatáskor. Találtam viszont egy jó helyet. Fotózni a verseny alatt csak a nézőtérről lehetett, de ez biztonsági okból rendben is volt. Arra számítottam, hogy a 10 reflektor és a jég fehér ragyogása elegendő fényt fog biztosítani a jó fotókhoz. Tévedtem. Nem értem, hogy miért, de kb csak annyi fény volt mint egy GP-n, ahol a salak nem is veri vissza a fényt. Készültek sorra az életlen képek, kezdtem ideges lenni. Aztán elkaptam a beállítást (az ISO érzékenységet feltoltam 1000-re), és lett is pár jó fotó, mire a nagy hidegben a verseny felénél megállt az objektív autofókusz motorja. Az egész versenyt erre az objektívre alapoztam. De mivel az összes létező objektívemet magammal vittem, volt még a tarsolyban egy fix 180 mm-es, azzal tudtam tovább fotózni.
A versenyzők a rajtnál nagyokat ugráltak a motoron, hogy a szögeket benyomják a jégbe, a jobb gyorsulás érdekében. Az első futam rögtön bukással kezdődött, majd később is volt egy látványos esés, ahol Gunther Bauer elsodorta Ivav Ivanovot, a német versenyző nem is tudta folytatni a viadalt. A bukásokra jellemző volt, hogy sokkal váratlanabbul történtek8ha lehet így fogalmaznom), mint a salakmotorosoknál. Gyakorlatilag nincs előjele.
Az orosz versenyzők látványosan gyorsan voltak. Szokatlan volt a kanyarsebesség, lenyűgöző volt, ahogy a szögek beleszántottak a jégpáncélba, vastagon szórva a jégdarabokat. Salakpor helyett milliónyi jégszilánk került a levegőbe. Látva a versenyzési technikát, számomra érthető lett, hogy miért olyan kevés az átfedés a salak és a jégmotor versenyzők között.
Krasnikov elképesztő rajtokat fogott, magabiztosan nyerte a futamokat, ezért is volt meglepő, hogy a döntőben egy apró hibát követően Danil Ivanov meg tudta előzni, és mivel nem volt több kör számára a visszaelőzéshez, ez maradt a végeredmény is.
A lengyelek vendégszeretetéről ismét megbizonyosodhattam. Ahogy kiderült, hogy magyar vagyok, azonnal sült kolbásszal etettek, és pálinkával kínáltak. A pálinkára nem lehetett nemet mondani, olyan barátsággal kínálták, így az első kupicát még három követte. Annak azért örültem, hogy ezek után a dobogóhoz még be tudtam menni. Szóval jól esett a lengyelek szeretete.
A verseny után még sokáig elidőztem a depóban, kezet ráztam Danil Ivanovval és Krasnikovval is. Mutattam neki fotókat, fel is írta az e-mail címét, hogy küldjem el neki.
Az éjszakát a helyi parkolóban az autóban töltöttem, sapkában és dupla hálózsákban. A -10 C fok ellenére egészen komfortosan éreztem magam. Napközben sem szálltam ki, olvasással és a fotók nézegetésével töltöttem az időt.
Következett a VB selejtező. A depóban sokkal otthonosabban mozogtam, most már felismertem a versenyzőket is. Találkoztam Boris Kotnjekkel, végre egy ismerős arc! Nagyon örültem a vele való beszélgetésnek.
A versenyben szívesen néztem volna Arkhipovot Schischegovot és Gunther Bauert. A nézőtéri kanyarban aztán találkoztam mátészalkai és debreceni szurkolókkal, pár mondatot váltottunk a verseny előtt. A házigazdák ismét vendégszeretetükről biztosítottak, most szendvics és rum formájában, és közös képet is készítettek velem. A rum most kimaradt, mert a verseny után hazaindulást terveztem.
A verseny sokkal gördülékenyebben zajlott mint tegnap, a kevesebb bukás miatt. A késői hazaérkezést elkerülve a dobogót már nem vártam meg, így is nagyon sok élmény ért a két nap alatt, tudnék még oldalakat írni. Ami elmondható, hogy a verseny élőben sokkal látványosabb, mint a korábban már látott videókról és fotókról gondoltam, de ez általában más sportágakkal is így van.
Ezt valóban látni kell, és remélem a fotóimmal sikerül valamit visszaadni a jégmotorozás kemény küzdelméből és a szépségéből.
Pawel Ruszkiewicz és csapata kiváló munkát végzett, köszönjük neki a nagyszerű hétvégi viadalokat!

Nehézy László

Laci! Köszönjük a beszámolót, ebben a "műfajban" is profi vagy! -speedwaylive-hu-