Tabellák
 
-Hírarchívum-
-Hírarchívum- : "Nem az ellenfelekkel foglalkozom"

"Nem az ellenfelekkel foglalkozom"

  2009.05.14. 07:05

Debrecen - Tabaka József tudja, nehéz verseny vár rá, de a lehető legjobb eredményre hajt.


A Debrecen Speedway ifjú salakosa, Tabaka József a közelmúltban egy ragyogó eredménnyel hívta fel magára a figyelmet, a dobogó legfelső fokára állhatott Ausztriában, ráadásul egy Európa-bajnoki selejtezőn. Ez a siker tanúbizonyság volt arra, hogy a tavalyi súlyos sérülése már csak a múlté, s újra jó úton jár a hajdúsági vaspapucsos.

Már példakép

– Az elmúlt évi sérülésem, illetve a vacillálásom, hogy folytassam-e a salakmotorozást, már teljesen a múlté, idén már túl vagyok 14 versenyen, s mondhatom, igazán jól érzem magam a pályán.

A magyar bajnoki viadalokon nem volt gond a teljesítményemmel, az egyéni Európa bajnokságon jól állok, hiszen bejutottam a középdöntőbe, a junior viadalokon az elvártak szerint produkálok, egyedül a lengyel ligás szereplésemen van mit javítanom.

Nem tagadom, nehezen indult a szezon, az első 10 verseny arra ment rá, hogy összeszokjam a motorommal, de most már egyenesben vagyunk! – fogalmazott Tabaka József, akit a Napló SÉTA-programjában az egyik diák-újságíró példaképének nevezett.

– Nem is tudom elmondani, milyen páratlan és megszokhatatlan ez az érzés. Ennek megfelelően próbálok úgy viselkedni, mind a pályán, mind a magánéletben, mint eddig. Az, hogy vannak, akik példaképként tekintenek rám, egyáltalán nem nyomaszt, sőt plusz motivációt jelent.

Nem fogadkozik

Tabira szombaton újabb komoly erőpróba vár, hiszen – Tihanyi Sándorral egyetemben – az egyéni Európa bajnokság középdöntőjében áll starthoz Ausztriában.

– Lehet, furcsa amit mondok, de nem néztem meg a natschbachi startlistát; nem az ellenfelekkel foglalkozom, csakis azzal, hogy mindent beleadjak és a lehető legjobb eredményt érjem el.

Egy Eb-középdöntőn már minden versenyző komoly rivális, ezért nem is fogadkozom, nem ígérem, hogy továbbjutok, de a tőlem telhetőt megteszem a céljaim érdekében – fogadkozott Tabaka, aki azt is elárulta, a natschbachi oválról jó emlékei vannak, az első három versenyén a dobogón állhatott, azaz a pályával nem lehet probléma.

–Boros Norbert–

HAON.hu

 
Szavazás
Ki nyeri a Páros EB-t

Cseh-Köztársagág (26 / 23%)
Lengyelország (44 / 39%)
Ukrajna (2 / 2%)
Magyarország (19 / 17%)
Oroszország (13 / 11%)
Lettország (8 / 7%)
Németország (2 / 2%)

Szavazatok száma: 114

Létrehozás időpontja:
2014-10-13 12:02:30

Szavazás lezárva:
2014-10-25 18:11:14


Lezárt szavazások
 
Tabellák
H.   Versenyző Össz.
1. Patryk Dudek  56
2. Fredrik Lindgren 48
3. Niels K.Iversen 44
4. Leon Madsen 42
5. Bartosz Zmarzlik 41
6. Antonio Lindbäck 38
7. Bartosz Smektala 35
8. Robert Lambert 34
    Teljes bajnoki tabella

 

 
A hét képe

 

 
Hozzászólások
 
Mi az a speedway?

 
Kereső az Oldalon

 

 
 

 

 

 

Látogatók
Indulás: 2009-03-02
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 




SWC Döntő  Teljes verseny

 

 

A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG