Challenge: Birmingham-Belle Vue: 47-43
P.Edit 2013.03.21. 15:15

A hazai csapat nyerte a szezonnyitó versenyt Birminghamben. Chris Harris nyújtotta a legjobb teljesítményt, míg a vendégeknél Tabaka József edinburghi csapattársa, Craig Cook brillírozott.
Jocy Premier Ligás csapatának biztosan az egyik tartópillérje lesz idén is a népszerű Cookie, aki tegnap 11 pontig jutott, akárcsak az angol ligába idén újra visszatérő Magnus Zetterström (10+2 bónusz), de jól szerepelt az Európa Bajnok Ales Dryml is, ő 10+1 szerzett. Mindez azonban kevés volt a Matej Zagart nélkülöző Acesnek. A Chris Harris vezette Brummies, ha nehezen is, de diadalmaskodni tudott.
A versenyre minden mondható volt, csak az nem, hogy unalmas lett volna. Vezettek a vendégek, a hazaiak, volt többször is döntetlen eredmény. A 12. futamban még a vendégek vezettek 4 ponttal, de az utolsó három futamban fordítani tudott a Birmingham együttese, így ők könyvelhették el a 4 pontos sikert. A hazai csapat biztos pontja volt tegnap, Bomberen kívül, még Martin Smolinski, Danny King és Ben Barker is. Nico Covatti számára az első verseny nem hozta meg a várt sikert, hiszen két harmadik hely után, két bukás miatti kizárás szerepel a neve mellett.
Birmingham 'Selco Builders' Brummies = 47
1. Chris Harris - 2, 3, 1, 3, 3 = 12
2. Josh Auty - 0, 1, 1, 0 = 2
3. Danny King - 1, 2, 2', 3, 1 = 9+1
4. Ben Barker - 3, 1', 3, 1 = 8+1
5. Jason Doyle - 3, 1, F/d, 2' = 6+1
6. Martin Smolinski - 2, 0, 3, 3 = 8
7. Nicolas Covatti - 1', 1, F/d, F/d = 2+1
Belle Vue 'Rentruck' Aces = 43
1.Matej Zagar R/R
2. Kevin Wölbert - 1, 0, 3, 2, 1 = 7
3. Magnus Zetterström - 2, 2', 2', 2, 2 = 10+2
4. Craig Cook - 0, 3, 3, 3, 2 = 11
5. Artur Mroczka - 0, 0, R, 0, 0 = 0
6. Ales Dryml - 3, 3, 2, 1, 1' = 10+1
7. Kauko Nieminen - 0, 2, 2', 1', 0 = 5+2
1. Dryml, Harris, Woelbert, Auty 2-4
2. Dryml, Smolinski, Covatti, Nieminen (3-3) 5-7
3. Barker, Zetterström, King, Cook (4-2) 9-9
4. Doyle, Nieminen, Covatti, Mroczka (4-2) 13-11
5. Cook, King, Barker, Woelbert (3-3) 16-14
6. Harris, Dryml, Auty, Mroczka (4-2) 20-16
7. Cook, Zetterström, Doyle, Smolinski (1-5) 21-21
8. Woelbert, Nieminen, Auty, Covatti (F/d) (1-5) 22-26
9. Barker, King, Dryml, Mroczka (R) (5-1) 27-27
10. Cook, Zetterström, Harris, Auty (1-5) 28-32
11. Smolinski, Woelbert, Nieminen, Doyle (F/d) (3-3) 31-35
12. King, Zetterström, Dryml (3-3) 34-38
13. Harris, Doyle, Woelbert, Mroczka (5-1) 39-39
14. Smolinski, Cook, Barker, Nieminen (4-2) 43-41
15. Harris, Zetterström, King, Mroczka (4-2) 47-43
Forrás: speedwayupdates.proboards.com
|