Tabellk
 
---Speedway Hrek---

Salakporos htvge: 1. rsz – Zarnovica

2014.05.27. 14:26, Sz.Peti

A htvge folyamn kis csapatunk Debrecenbl Zarnovica fel vette az irnyt, hogy megtekintsk az Egyni Eurpa-bajnoksg harmadik egyben utols eldntjt, s szurkoljunk honfitrsunknak Tabaka Jzsefnek.

 

 

Debrecenbl reggel ht rakor vgtunk neki az elttnk ll 315 km-nek. A kzel t rs, j hangulat utazs vgn megrkeztnk a szlovk kisvrosba Zarnovicra, ahol hsg s szikrz napsts fogadott bennnket. A gynyr szp krnyezetben fekv plya kitn llapotban volt, annak ellenre, hogy dleltt 10 rakor kerlt megrendezsre a verseny hivatalos edzse. A plya egybknt 400 mter hossz, s nagyon szles hiszen mg az egyenesben 13 addig a kanyarban 18 mter szles. 

 

 

A bevonuls dlutn kt rakor vette kezdett ahol kzel 30 motoros vitte be a versenyzket s azok nemzeti zszljt. A bemutats rendesen elhzdott, hiszen az els futamra fl egykor kerlt sor.

 

 

Tabaka Jocy a harmadik futamban llt elszr a startszalag mg, ahol harmadik helyen haladt t a clvonalon a ksbbi gyztes Janusz Kolodziej s a svd klasszis Magnus Zetterstrm mgtt. A hatodik futamot a nap futamnak lehet nevezni, hiszen csak olyan versenyzk lltak ebben a futamban rajthoz, akik elz futamukban nyerni tudtak. Vgl nagy kzdelmek rn ismt Janusz Kolodziej diadalmaskodott, Peter Kildemand, Kenni Larsen valamint honfitrsa Adrian Miedzinski eltt. Tabaka Jocyt a hetedik futamban lthattuk jra, ahol ismt egy pontot szerzett. 
 

A nyolcadik futam utni plyakarbantartsban elgg belocsoltk az ovlt ami nem kedvezett Jocy szmra, hiszen a kilencedik futam els krben annyira megszrtk, hogy knytelen volt szemvegt levenni, s nlkle folytatni a futamot. A clegyenesben majdnem sikerlt megelznie a francia Sebastien Tresarrieut, de vgl a francia versenyz szerezte meg az egy pontot. A tizenegyedik futamban lthattuk a verseny els s egyben utols bukst is, ahol a dn versenyz Kenni Larsen nagy lendlettel rkezett a depkanyarba, kisodrdott s elcsszott. Szerencsre sajt lbn tvozott a depba, de a futambl kizrsra kerlt. Az jraindtott futamot vgl nem a piros zszl eltt magabiztosan vezet Ales Dryml nyerte, hanem Tomas Suchnek, aki pardsan motorozott az egsz verseny sorn. Tabaka Jocy a 14. futamban lpett jra a plyra, ahol ismt a harmadik helyen rt clba megelzve a ksbbi tovbbjutt s a 11. futamot megnyer Tomas Suchneket. A futamot egybknt Peter Kildemand nyerte Joonas Davidsson eltt.
 

 

Jocy az alapszakasz utols futamban grdlt utoljra a zarnovicai salakra, ahol a start utn j helyezkedsnek ksznheten a kijvben els helyen motorozott, m vgl a clban harmadikknt haladt t, gy vgl 4 ponttal zrta a viadalt. rdekessg, hogy a 9. helyen vgz finn versenyz Kauko Nieminen is mindssze 6 ponttal zrta a versenyt, m a 8. helyezett mr 10 ponttal rendelkezett.
 


Az alapszakasz utn kiderlt, hogy Janusz Kolodziej 14 ponttal nyerte a versenyt, Peter Kildemand (13) s Joonas Davidsson (11) eltt. Azonban a negyedik s tdik tovbbjut helyre ten plyztak nv szerint: Ales Dryml, Adrian Miedzinski, Magnus Zetterstrm, Tomas Suchnek valamint Kenni Larsen egyarnt 10-10 ponttal. A szablyok rtelmben ilyenkor klnfutamokban dl el a tovbbjuts sorsa.
 


A 20. futam utn azonban hatalmas es rkezett a zarnovicai plyra, kb fl rig ztatta az ovlt ami rendesen felzott s sok pocsolya tarktott. A plyamunksok ugyan prbltk leseperni, leszivattyzni a vizet de egy j msfl rs essznet utn a verseny vezetbrja Wojciech Grodzki a tbb jobb eredmnyt figyelembe vve hirdette ki a tovbbjutkat. Ez alapjn a 3-3 futamgyzelemmel rendelkez Adrian Miedzinski valamint Tomas Suchnek kvalifikltk magukat a debreceni Challenge viadalra.

 

 

sszessgben egy izgalmakban s keresztbeversekben gazdag versenyt lthattunk, vltozkony idjrsi viszonyok mellett. Csapatunk a verseny vgeztvel Krakk fel vette az irnyt, hogy egy pr rt pihenjnk majd tovbb induljunk Rzeszwba, ahol a Rzeszw – Grudziadz lengyel I ligs viadalt tekintettk meg…


A versenyrl kszlt videk hamarosan megtekinthetk, valamint a rzeszwi versenyrl kszlt beszmol is! 


Szilgyi Pter
 

Cmkk: Beszmol
 
Szavazs
Ki nyeri a Pros EB-t

Cseh-Kztrsagg (26 / 23%)
Lengyelorszg (44 / 39%)
Ukrajna (2 / 2%)
Magyarorszg (19 / 17%)
Oroszorszg (13 / 11%)
Lettorszg (8 / 7%)
Nmetorszg (2 / 2%)

Szavazatok szma: 114

Ltrehozs idpontja:
2014-10-13 12:02:30

Szavazs lezrva:
2014-10-25 18:11:14


Lezrt szavazsok
 
Tabellk
H.   Versenyz ssz.
1. Patryk Dudek  56
2. Fredrik Lindgren 48
3. Niels K.Iversen 44
4. Leon Madsen 42
5. Bartosz Zmarzlik 41
6. Antonio Lindbck 38
7. Bartosz Smektala 35
8. Robert Lambert 34
    Teljes bajnoki tabella

 

H.   Versenyz ssz.
1. Leon Madsen -
2. Jaroslaw Hampel -
3. Robert Lambert -
4. Mikkel Michelsen -
5. Antonio Lindbck -
6. - - -
7. -   -
8. -   -
    Teljes bajnoki tabella

H Versenyz Nemzet pont
1 Bartosz Smektala 20
2 Maksym Drabik 19
3 Robert Lambert Great Britain 13
4 Dominik Kubera 12
5 Andreas Lyager 12
6 Patrick Hansen 10
7 Fredrik Jakobsen 7
8 Daniel Bweley Great Britain 6
    Teljes bajnoki tabella

 
A ht kpe

 

 
Hozzszlsok
 
Mi az a speedway?

 
Keres az Oldalon

 

 
 

 

 

 

Ltogatk
Induls: 2009-03-02
 
BEJELENTKEZS
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 




SWC Dnt  Teljes verseny

 

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE